Monthly Archives: január 2009

Hangszerelésóra

Liszt életművében biztonságosan tájékozódni komoly idő- és energiaráfordítást igényel. Míg kortársai óriási erőfeszítéssel igyekeztek műveiknek valamely ismert szerkezeti elvet egyedi módon megvalósító, kikezdhetetlenül zárt formát adni, addig Liszt kompozícióinak hatalmas tömege számtalan változatban létezik, mintha a művek végső alakja éppen az állandó átalakulás lehetőségében rejlene. Nemcsak mások alkotásaiból készített népszerű átiratokat, hanem sajátjaiból is, az […]

A hangszerelés művészete – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje

Újdonság és közönségcsalogató zene egyaránt szerepelt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar január 23-án, a Művészetek Palotájában tartott koncertjén. Az újdonság – helyesebben régi-új Liszt-darabok füzére – Kocsis Zoltán hangszerelésében szólalt meg, öt, eredetileg zongorára írt kompozíció zenekari átiratát hallottuk. Érdekes volt  közvetlenül ezután hallani Liszt veretes A-dúr zongoraversenyét a fiatal szólista, Báll Dávid szólójával, majd szünet […]

Remekművek, remekül

Székesfehérvár – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szenzációs fellépésével folytatódott az idei hangverseny-évad a Vörösmarty Színházban. Zsúfolásig telt nézőtér várta a Vörösmarty Színházban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészeit, élükön Kocsis Zoltán főzene-igazgatóval. Az előadók ismert kvalitásai mellett a legkényesebb ízlésű zenebarátokat kielégítő műsor is nyilván nagy vonzerővel bírt: ritkán hallható kompozíciókat és a szimfonikus repertoár legnépszerűbb […]

A minőség újra bizonyított

A Bartók Teremben játszott hazai turnéja harmadik állomásán a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A koncert azt a színvonalat hozta, amit az előadók neve sejtetni engedett: lenyűgöző technikai és zenei pontosságot, világosan átgondolt és kivitelezett művészi koncepciót; valamint egy meglepetést, a Liszt-zongoraverseny szólistájaként megismert Báll Dávid zongoraművész személyében. A Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. Debreceni Kirendeltsége által szervezett koncert […]

A profizmus nem elég

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hazai pályán, a Művészetek Palotájában adott koncertet pénteken este. A műsor már első pillantásra is érdekesnek ígérkezett, a szvitté formált öt Liszt-mű Kocsis Zoltán hangszerelésében az est meghatározó vonala. Liszt A-dúr zongoraversenye Báll Dávid, a Zeneakadémia DLA-hallgatójának előadásában, valamint Kodály Páva-variációi és Ravel Bolerója tették a programot teljessé. A műsoralkotás fő […]

Elfelejtett Bolero

Pont a terem másik szélén ültem, de akkor is furcsa érzés, hogy csak látom a hegedűket játszani, de nem hallom, mert közben rezegnek a rezek. Az egész nem volna nagy ügy, ha nem éppen a hangszerelésen volna a hangsúly: a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén az első szám (vagy első néhány szám) Kocsis Zoltán hangszerelése, Liszt-zongoraművek nagyzenekaron. […]

Hangszerészeti stúdiumok (Az NFZ és Báll Dávid koncertje)

Abban a szerencsében volt részem, hogy immár másodízben hallgathattam végig a pénteki koncert nyitányaként szolgáló Kocsis Zoltán-féle Liszt-hangszereléseket. Pontosabban az elhangzó öt kompozícióból kettőt volt alkalmam megismerni, melyek tavaly (az Ave Maria mellett) a MÁV Zenekar Kocsis dirigálta koncertjén szerepeltek. Megvallhatom, akkor többször futott át rajtam a jéghideg sugallat: ezek bizony kissé túlírt, helyesebben túlhangszerelt […]

Bartók Új Sorozat 6. rész

Gyönyörű lemez. Pedig,.. akadékoskodni lehet. Hogy a Táncszvit felvétele már meg­jelent – mondjuk akkor is elég fantasztikus volt, és azóta sem romlott, a lemezek már csak ilyenek. A II. szvitet pedig nyilván nagyon kevesen tartják számon a legked­vesebb Bartók-művek között. A legna­gyobb öröm benne most is inkább eIméle­ti: meg lehet benne hallani A fából faragott […]

Év eleji turnésikerek

Kanári-szigetek A Nemzeti Énekkar nagysikerű turnéval kezdte az évet. Antal Mátyás vezette 80 fős kórusunk a Kanári-szigeteki Zenei Fesztivál nyitókoncertjén, a Tenerifei Szimfonikus Zenekar partnereként lépett föl január 9-én Tenerifén, majd másnap Las Palmason. Schubert nálunk ritkán játszott Rosamunda kísérőzenéjét, valamint a két éve elhunyt Ligeti György nagyszabású és rendkívüli előadói igényeket támasztó Requiemjét adták […]

Zenevarázslat kicsiknek (Mozart: A varázsfuvola – keresztmetszet)

A 90-es évek elejétől nem túl sok zenei programot kínáltak a gyermekes családoknak, szerencsére ez a múlté. Már az egészen kicsiket is elvihetik a szülők olyan eseményekre, ahol a koruknak megfelelő dallamokkal, ritmusokkal, rigmusokkal, játékokkal ébreszthetik fel a mindenkiben benne rejlő zene utáni vágyat. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar második éve várja a Művészetek Palotája Fesztivál […]