Monthly Archives: december 2007

A zene és a bábok harmóniája

Frenetikus sikert hozott az új Diótörő-előadás a Művészetek Palotájában Régóta tudjuk, hogy egy bábelőadás lehet muzikális. Az Állami Bábszínház 1965-ben mutatta be A fából faragott királyfit és a Petruskát: a több mint negyven évvel ezelőtti produkciók lényegében ugyanabban a rendezésben még ma is elevenek, és premierjük óta bejárták a világot. Két éve A fából faragott […]

Filológia gyerekeknek

“A film is megvolt, s most az mr3 Bartók Rádiót is bekapcsoltam a Scselkuncsikra. Annyira jó!” – kapom Szabolcs barátom íméljét az ünnep másnapján. Így, ünnepek táján szinte ajzószerként hallgatjuk egyre-másra a legnépszerűbb karácsonyi zeneműveket – legyen az könnyű vagy komoly, egyházi vagy világi, felnőtteknek vagy gyerekeknek szóló. Csajkovszkij A diótörő c. balettja immáron hagyományosan a […]

Karácsony előtt

(…)Másnap Kocsis Zoltán vezényelte el a Diótörőt. Kár, hogy nem mond túl sokat az, hogy a legjobb Diótörő volt, amit életemben hallottam, mert csak az operaházi előadások zenéjét kellett túlszárnyalni, amihez talán szárnyak sem kellenek. A cselekményt bábokkal és emberekkel játszották el a bábszínháziak a MűPa pódiumán, és persze a látvány kínban volt a második […]

Zene a fa alatt – A teljes Diótörő bábjátékkal

Karácsony táján Csajkovszkij Diótörő című balettje biztos befutó az operaházakban, színházakban. Sok gyerek első zenei, balettélménye valószínűleg ez a kedves mese, a nagy karácsonyi készülődés, az ajándékvárás miatt örök élmény marad. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar harmadszor adott olyan koncertet, melyen a társművészetek egyike is hangsúlyozottan megjelent. Az első ilyen előadásra 2005-ben, a másodikra 2007 januárjában […]

Egy diótörőnyi boldogság

A fa feldíszítése és a bejgli előtt obligát karácsonyi kellék A diótörő. Megannyi műfaj közül választhatunk: próza, balett, báb vagy musical, de nem a műfajtól függ, hogy beszippant-e a mesevilág. A Nemzeti Filharmonikusok és a Budapest Bábszínház közös produkciója teljesen elvarázsolta a többnyire felnőttekből álló közönséget. Valószínűleg kevesebben vannak, akik azért váltották meg jegyüket, hogy […]

“Itt ez a karácsony fája már” (A diótörő bábokkal)

Érdemes volna, csakhogy lehetetlen, összeszámolni, hány előadása zajlik ezekben a napokban a világon A diótörőnek operaházakban balettként, hangversenytermekben szvitként és még mindenféle formában. Kisülne tán, hogy minden idők legnépszerűbb zeneművével állunk szemben, bár az, hogy az Induló és a Virágkeringő karácsony nélkül is a leggyakrabban játszott klasszikus zenei slágerek közé tartoznak, mindenféle felmérés nélkül is […]

Bartók: Rapszódia, Scherzo, I. hegedűverseny – Fischer, Kocsis

A Hungaroton új Bartók-sorozatának második SACD-lemeze amolyan vegyesfelvágottnak bizonyul. Csak az I. hegedűverseny felvétele új (2006); a másik két mű előadása a Philips által 1985-86-ban felvett Bartók-ciklusból való, mely azonkívül még a három zongoraversenyt, valamint a húros- és ütőhangszerekre és cselesztára írt Zené-t is tartalmazta. Ezeket a felvételeket engedte át a Hungarotonnak a Decca; az […]

“Látom a közönség tévelygését”

Kocsis Zoltán karmester és zongoraművész A karácsonyi ünnepekre Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij Diótörőjének húzások nélküli előadásával készül. Erről és az ünnepinek szánt Bartók- és Kodály-emlékévekről beszélgettünk. Magyar Narancs: Többször is elvégeztem egy kísérletet 18-20 éves, zenész pályára készülő diákokkal; az volt a feladat, hogy egy Bartók mű (Improvizációk magyar parasztdalokra, op. […]

“Lehúzhatjuk a redőnyt”

Parányi dolgozószobája van Kocsis Zoltánnak a Művészetek Palotájában. Annak is csaknem a felét a nyitott fedelű zongora foglalja el, a vendéglátón kívül talán csak két látogatónak van helye. A falon, mint általában a művészembereknél, hajdani elsárgult plakátok, nevezetes hangversenyek emlékei és néhány fotó. A karmester példaképek közül Otto Klempereré, természetesen nem tőle kapta Kocsis, hiszen […]

Brahms háromszor  – a Nemzeti Filharmonikusokkal

Nagy fába vágta a fejszéjét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, mikor Brahms két vokális művét is műsorára tűzte, ráadásul egy szintén nem igazán vidám nyitánnyal vezették be az estét. Brahms művei nem tartoznak a könnyen emészthetők közé, e három darab, a nyitány, az Altrapszódia és a Német requiem, különösen tépelődő, komor színeket […]