Monthly Archives: szeptember 2005

Bartók zenéje ellenáll minden kisajátítási kísérletnek

Halálának 60. évfordulóján virrasztottak Budapesten és New YorkbanKülönösen nehéz feladat vár a Bartók-művek előadójára mind művészi, mind jogi szempontból. Kocsis Zoltán kilenc évig dolgozott zongoraműveinek kiadásán, hisz a művésztől a művek interpretációja különös elmélyedést, aprólékos munkát kíván, Bartók Béla ugyanis a legapróbb részletekig meghatározta műveinek előadásmódját. Jogi szempontból sem könnyű az előadás, ugyanis Bartók örökösei […]

Bartókra emlékeztünk szerte a nagyvilágban

Nagy sikert aratott a rendhagyó virrasztás Bartók Béláért, a Művészetek Palotájában telt ház előtt szólaltak meg a zeneszerző művei. A Kocsis Zoltán által dirigált Nemzeti Filharmonikusok emlékhangversenyén Bozóki András kulturális miniszter ünnepi beszéddel köszöntötte a megjelenteket, de az eseményen magánemberként Orbán Viktor volt miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is részt vett. A műsort […]

Világszám a Művészetek Palotájában

Istenkísértő vállalkozás a Művészetek Palotája hatalmas nagytermében kis bábukkal előadni A fából faragott királyfit, méghozzá úgy, hogy Kocsis Zoltán vezényletével élőben kíséri a játékot a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Ötszáz forintért műanyag látcsöveket lehet kapni az előtérben. A terem dugig, érződik a komoly várakozás. Először használják a Nemzeti Hangversenyterem zenekari árkát is, a koncert első része […]

Virrasztás Bartókért

Ma van Bartók Béla halálának 60. évfordulója. A New York-ban elhunyt zeneszerző tiszteletére tegnap éjjel, Virrasztás Bartókért címmel, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adott koncertet Kocsis Zoltán vezényletével. Műkedvelő az ingyenkoncerten Nem ismerem Bartókot, foszlányokat hallottam csak a zenéjéből, de az mindig megragadott. Zappa is szerette az alkotásait, gyakran hallgatta és néha játszotta őket (lásd például […]

Virrasztóknak való

Vasárnap egész éjszaka Bartókot játszanak a Művészetek Palotájában. A jegy felnőtteknek 1000 forintba kerül, diákoknak ingyenes, sőt még a vége után az autóbusz is ingyenes. Péntek este is volt már hangverseny, akkor az Erdélyi táncok és a Román táncok mellett a Fából faragott királyfi szerepelt a műsoron, méghozzá úgy, hogy bábszínházasok balett előadása kísérte. Vasárnap, […]

Megjelent új Mozart-CD-nk!

A napokban jelent meg a BMC kiadó gondozásában legújabb lemezünk, amely Mozart két g-moll szimfóniáját – a K. 183-ast és a K. 550-est – tartalmazza. Mindkettő élő koncertfelvétel, melyeket 2005. január 8-i Mozart-estünkön, az új Nemzeti Hangversenyteremben tartott legelső koncerten rögzítettek. 2004 januárja óta ez már a harmadik CD-nk, amelyet a BMC jelentetett meg – […]

Virrasztás Bartókért

Szeptember 25-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egy egészen különleges, egyedi hangversenyen szólaltatja meg Bartók Béla műveit. A komponista halála 60. évfordulójának előestéjén, 23 órától “Virrasztás-koncertet” rendeznek a Művészetek Palotájában. A jeles alkalomra a zeneszerző Magyarországon élő örököse felajánlotta Bartóknak a nagyközönség előtt eddig be nem mutatott személyes relikviáit, melyeket csak aznap kiállítás keretében tekinthetnek meg az […]

Nyilvános próbák

Rögtön az évad kezdetén ritka csemegét kínálunk a zenerajongóknak. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 19-én és 20-án, délután fél kettő és három óra között tartandó próbáját megnyitja a közönség előtt! Az együttes ekkor szeptember 23-i évadnyitó koncertünk egyik műsorszámát, Bartók fiatalkori, zenekarra és zongorára írt op. 2-es Scherzóját próbálja Kocsis Zoltán irányításával, a kitűnő fiatal […]