Istenkísértő vállalkozás a Művészetek Palotája hatalmas nagytermében kis bábukkal előadni A fából faragott királyfit, méghozzá úgy, hogy Kocsis Zoltán vezényletével élőben kíséri a játékot a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Ötszáz forintért műanyag látcsöveket lehet kapni az előtérben. A terem dugig, érződik a komoly várakozás. Először használják a Nemzeti Hangversenyterem zenekari árkát is, a koncert első része után ide vonulnak vissza, csak Kocsis feje búbja látható a földszintről. És végtelenül picinek látszik a paraván a tizenharmadik sorból. Milyen lehet sokkal hátrábbról, vagy a második emeletről?

De feltűnik a semmiből, a nagy gomolygó őskáoszból, a tündér lebegő teste, és elénk varázsolja a Bartók Béla, Balázs Béla által megteremtett mesevilágot. Az úgynevezett feketeszínházi technika segítségével játszanak a színészek. Ennek lényege, hogy fekete bársonyruhában, csuklyában dolgoznak, és a bábot tartják a fénycsíkba. Így csodás röpülések, eltűnések, megnövések és összetöpörödések válnak lehetővé. Kicsordul a medréből és paraván méretűvé nő a patak: A fák sorfalat állva vagy körberendeződve állják útját a szereplőknek. A királyfi által szerelmi bánatában készített fából faragott királyfi darabjaira hull szét és jár tébolyult haláltáncot. Olyan az előadás, mintha festmények sorozata elevenedne meg, és hömpölyögne egymásba látványos rafinériával. A képzőművészet nászát látjuk a zenével.

Már a kezdetekben csönd lesz a jókora teremben, szinte tapintható az ámulat. Egy előadás-matuzsálemet látunk – több mint negyven éve, 1965 áprilisában volt a premier -, a produkció, miután bejárta a világot, megfordult több földrészen, még mindig hódít. Ez unikum az egész magyar színház történetében. Eddig magnóról szólt a zene. Nincs még egy előadás, amelyet ennyiszer láttam volna. Valósággal zarándokoltam hozzá, és A csodálatos mandarinnal, a Petruskával együtt legalább hússzor megnéztem.

Az „élő” színház mindig egy kicsit tökéletlen, sok benne az esetlegesség. De a bábszínházban ugyanabból az anyagból készülhet a díszlet, a bábu, a kellék, bámulatosan homogén lehet a produkció, ha a színészek tökéletes összehangoltságban elevenítik meg a holt anyagot. Láttam már gyengélkedni A fából faragott királyfi előadását, már arra is gondoltam, hogy csendben el kellene temetni. De most újra erőre kapott, sőt meg is izmosodott, finom „restaurátori” munkával hosszabbá vált, hiszen a bábszínházi verzió tíz perccel rövidebb volt az eredeti műnél. Most a királyfi apoteózisa már-már himnikusan erőteljes lett. Szilágyi Dezső szövegkönyve, Bródy Vera bábjai és díszletei, Szőnyi Kató rendezése, Erdős István, Szakály Márta, Kovács Marianna, Gyurkó Henrik, Bánky Eszter, Csajághy Béla, Gruber Hugó, Juhász Ibolya, Kemény István, Papp Orsolya játéka lenyűgözi a közönséget.

Harsog a vastaps, szólnak a bravó kiáltások, a kétesélyes kísérlet jól sikerült. Most kellene turnéra indulni a produkcióval. Világszám.

A fából faragott királyfi
Művészetek Palotája, Nemzeti Hangversenyterem
A Nemzeti Filharmonikusok és a Budapest Bábszínház produkciója Vezényel: Kocsis Zoltán

Bóta Gábor
(Magyar Hírlap, 2005. szeptember 26.)