Ez történt


Bartók zenéje ellenáll minden kisajátítási kísérletnek

2005. 09. 27.


Halálának 60. évfordulóján virrasztottak Budapesten és New Yorkban

Különösen nehéz feladat vár a Bartók-művek előadójára mind művészi, mind jogi szempontból. Kocsis Zoltán kilenc évig dolgozott zongoraműveinek kiadásán, hisz a művésztől a művek interpretációja különös elmélyedést, aprólékos munkát kíván, Bartók Béla ugyanis a legapróbb részletekig meghatározta műveinek előadásmódját. Jogi szempontból sem könnyű az előadás, ugyanis Bartók örökösei rigorózus gonddal őrködnek a művek interpretációján.


Tudomásul kell venni, hogy a XX. században Bartók Béla személyiségében forrott össze az, amit európai zenetörténetnek nevezünk – véli Kocsis Zoltán, aki zongoristaként, karmesterként a magyar zeneszerző valamennyi művét megszólaltatta.


Mit jelent a nemzetközi kortárs zenei életben Bartók Béla? – kérdeztük a kétszeres Kossuth-díjas Kocsis Zoltánt, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját, zongoraművészt, karmestert. Sokan megpróbálták a múltban és a jelenben is kisajátítani Bartók művészetét, ám zenéje olyan módon egyetemes, hogy ellenáll minden ilyen kísérletnek – bocsátotta előre a művész. “Különös kettősség figyelhető meg Bartók életművével kapcsolatban, bár a zenész szakma a világ legnagyobb zeneszerzői között tartja számon, a világ nagy koncerttermeiben mégsem vívta ki az őt megillető helyet” – mondta Kocsis Zoltán. Sokan ma is Bartók fölébe helyezik Sztravinszkijt, holott ennek nincs értelme és igazságtartalma. Mi az oka e kettősségnek? – tehetjük föl a kérdést. A művész szerint az ok: Bartókot sokkal nehezebb megszólaltatni, mint a XX. század más nagy zeneszerzőit.


Arra a kérdésre, hogy hazánkban is megfigyelhető-e ez a kettősség, Kocsis Zoltán kijelentette: “Rossz volna, ha így lenne, hiszen Bartók a miénk. Legalább nekünk meg kell tanulnunk megszólaltatásának módját.” Bartók tökéletesen sajátjává tette a kortárs zenei hatásokat, Richard Straussnak, Liszt Ferencnek a hatását ugyanúgy, mint a francia zene és a kelet-európai népzene sokrétű hatásait. Úgy építette be muzsikájába ezeket, hogy elválaszthatatlan részei lettek annak. “Egyetlen elemétől sem foszthatjuk meg úgy, hogy az egész ne sérüljön.” Bartók zenéjének talán épp a kelet-európai népzenéhez fűződő rétegét tudja legkevésbé befogadni a világ koncertre járó közönsége és külföldi interpretátorai. Épp úgy vannak vele – elnézést a sántító hasonlatért – mint a nyugat-európai olvasók Esterházy Termelési regényével – fűzte hozzá a művész. Tudomásul kell venni, hogy a XX. században Bartók személyiségében egyesült és forrott össze, amit európai zenetörténetnek nevezünk.


Bartók megszólaltatásának másik nehézsége sok esetben technikai – hangsúlyozta Kocsis Zoltán. Zongorakezelésére jellemző, hogy mindent a legapróbb részletekig kidolgozott. A látszólag egyszerű felszín mögött a legbonyolultabb árnyalatok húzódnak meg. Épp ezért tartott számomra Bartók zongoraműveinek összkiadása kilenc esztendeig. Hiszen nem engedhető meg, hogy a – relatíve – legjelentéktelenebb műhöz is felületesen álljunk hozzá. “Egyszóval, Bartók nem adja meg magát könnyen” – hangsúlyozta a művész. Ezt tudomásul kell vennie az interpretátornak és a hallgatónak is. Arra a kérdésre, hogy Bartók muzsikájára lehet-e támaszkodni a zenekarépítésben, Kocsis Zoltán igennel válaszolt. “Miként Bartók maga is eljutott a kevésbé ügyes hangszereléstől a zenekart tökéletesen kezelő zeneszerzőig, a zenekarnak is végig kell járnia ezt az utat. Ami nem is technikai, mint inkább szellemi munka. S ha ezt elvégzi, akkor megtörténhet a csoda, hogy az ember hallgatja a Nemzeti Filharmonikusokat, és úgy érzi magát, mintha egy román kocsmában lenne.”


A művész szerint Bartók Béla műveinek népszerűsítéséhez a nagyszabású évfordulók helyett a jó előadások járulnak hozzá leginkább.


*


Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson. Tizenhét éves korában kötelezte el magát végérvényesen a hivatásos muzsikuspálya mellett. 1899-ben, pozsonyi iskolatársa, Dohnányi Ernő (1877-1960) példáját követve a Pesti Zeneakadémián, Thomán István zongora- és Koessler János zeneszerzés-osztályában folytatta tanulmányait.


Az 1905-ös esztendő a legjelentősebb fordulatot hozta meg Bartók alkotói pályáján – írja tanulmányában Pintér Csilla Mária, az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója -, Kodály Zoltán segítségével és útmutatásaival, először “tisztán zenei szempontból kiindulva” hozzáfogott “a mindaddig ismeretlen magyar parasztzene fölkutatásához”. Felismerte, hogy amit addig magyar népdalnak hitt, az voltaképpen a 19. század – különösen a városokban elterjedt – népies műdaltermése. 1906-ban Kodállyal együtt adta közre első népzene-feldolgozásait: Magyar népdalok énekhangra, zongorakísérettel. Népzenegyűjtő munkáját összehasonlító kutatások céljából hamarosan a szomszéd népek népzenéjének tanulmányozására is kiterjesztette. Az új, a nyugat-európai hatások mellett immár a népzene stílusjegyeire is támaszkodó zeneszerzői korszak műveinek sora az 1. vonósnégyessel indult és 1911-ben az Allegro barbaróval és A kékszakállú herceg várával zárult. Bartók visszahúzódott a közszerepléstől, és az 1912-ben felvázolt Négy zenekari darabot követően zeneszerzőként is évekig hallgatott. 1916-ban befejezte 2. kvartettjét és Balázs Béla táncjátékszövege nyomán második színpadi művét, A fából faragott királyfit, amelynek 1917-es budapesti bemutatójával nagy sikert aratott. Majd befejezte harmadik, egyben utolsó színpadi alkotásának, A csodálatos mandarinnak fogalmazványát Lengyel Menyhért szövegére. A húszas évektől egyre többet koncertezett külföldön. Ezekben az években vált Bartók világszerte ismertté és elismertté előadóművészként éppúgy, mint zeneszerzőként. 1921-ben megírta A magyar népdal című monográfiáját. 1923-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 50. évfordulója alkalmából, felkérésre ünnepi zeneművet komponált Tánc-szvit címmel, amelyet Kodály Psalmus Hungaricusával együtt mutattak be. 1930-ban elkészült a kantáta-sorozat első darabja, a Cantata profana, a zeneszerző “legszemélyesebb hitvallása”.


Bartók 1938-ban, az Anschlusst követően kilépett az osztrák zeneszerzői egyesületből. A szélsőséges eszmék magyarországi térnyerése elleni tiltakozásul 1940-ben feleségével együtt az Egyesült Államokban keresett – reményei szerint ideiglenes – lakhelyet. Amerikai évei állandó és egyre súlyosbodó betegeskedés és nélkülözés közepette teltek el. 1943 februárjában előadássorozatot kezdett a Harvard egyetemen az új magyar zene kérdéseiről, de egészségi állapota hirtelen rosszabbodása miatt félbe kellett szakítania azokat. Ugyanebben az évben Serge Koussevitzky, a Bostoni Szimfonikusok karnagyának felkérésére megírta a Concertót, amelyet 1944-ben mutattak be. Személyes ismeretséget kötött Yehudi Menuhinnal; az ő számára írta Szonátáját szólóhegedűre. 1945-ben, élete utolsó évében – 17 ütem hangszerelésének kivételével – befejezte feleségének szánt 3. zongoraversenyét, William Primrose megrendelésére hozzákezdett a Brácsaverseny komponálásához, amit azonban már nem tudott befejezni. 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban.


Megemlékezések a Bartók évfordulón


Hétfőn emlékezett a világ Bartók Béla halálának 60. évfordulójára. A New York-i Magyar Intézet nemrégiben kinevezett új igazgatója, Orsós László Jakab fejében fogalmazódott meg az ötlet, hogy Budapesten és New Yorkban egyszerre emlékezzenek Bartók Bélára. Az est első része után a Duna Televízió közvetítésében az Angel Orensanz Center közönsége is láthatta az előadás második részét, melyben a Concerto dallamai csendültek fel a Nemzeti Filharmonikusok tolmácsolásában, a zenekart Kocsis Zoltán vezényelte. A szünetben megtekinthette a közönég azt a kamarakiállítást, melyet a zeneszerző személyes tárgyaiból állítottak össze Bartók Béla örökösei. A koncert – talán a késői időpont miatt – nem vonzott telt házat. Bár számos politikus, közéleti szereplő megtisztelte jelenlétével. A köszöntőt Bozóki András kulturális miniszter mondott. Hangsúlyozta: “Bartók csak tiszta forrásból volt hajlandó dolgozni, számára az egyszerű népdal éppoly fontos volt, mint egy Mozart szimfónia.”
Bartók Bélára emlékeztek a hétvégén a világ számos pontján, így többek között Amerika vagy Magyarország mellett Párizsban is. Szeptember 25-én Erdős André párizsi magyar nagykövet és Csernus Sándor, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója koszorút helyezett el a világhírű zeneszerző párizsi szobránál. A francia főváros XV. kerületében, a Bartók Béla téren található életnagyságú szobor Varga Imre szobrászművész alkotása.


Bartók Béla és Párizs viszonya némileg ellentmondásos: franciaországi pályája kissé nehézkesen indult, éppen száz évvel ezelőtt, 1905-ben ő is részt vett a Rubinstein zeneszerző- és zongoraversenyen, melyen azonban nem aratott sikert. A tízes években a fiatal francia előadók és esztéták már kiálltak a magyar zeneszerző mellett, 1922-ben pedig itt mutatta be I. hegedűszonátáját Sztravinszkij, Ravel és Poulenc jelenlétében. Később a francia Becsületrendet is megkapta. Ma Franciaországban az egyik legismertebb magyar személyiség, a francia koncerttermek leggyakrabban játszott külföldi zeneszerzői közé tartozik. Pierre Boulez Bartók-bemutatóit a nemzetközi zenei élet kiemelkedő eseményeként tartják számon.


A koszorúzással így Párizs is csatlakozott a Bartók Béla-emlékév rendezvényeihez – a Párizsi Magyar Intézet egyébként neki ajánlja a 2005-2006-os évad komolyzenei programjait is, mely alatt természetesen más zeneszerzők, Liszt, Debussy, Beethoven, Schumann, Brahms, Mozart, Chopin, Schubert, Csajkovszkij, Bach, Bizet, Eötvös és Kurtág darabjait is hallhatja majd a közönség.


Bartók és örökösei


A híradásokban egyre gyakrabban szerepel, hogy a szerzői jogok örökösei letiltanak egy produkciót. Vásárhelyi Gábor, a magyarországi Bartók örökösök képviselője a nyári miskolci Bartók +… fesztiválon Alföldi Róbert rendezésében a Kékszakállú egyes rendezői megoldásait, így feleségeinek számát sokallta. Korábban Mészáros Márta és Bozsik Yvette Mandarin-produkciója ellen léptek fel, ám ezt a pert elveszítették. A hosszú pereskedést elkerülendő, az érintett művészek gyakran kiegyeznek a jogok tulajdonosaival. A jogász szerint azonban a legtöbb esetben nekik van igazuk, hiszen a művek nyilvánosságra hozatalát megtiltani csak nagyon alapos okkal lehet, például ha bebizonyosodik, hogy az előadóművészek a szerző jó hírét vagy becsületét sértették az interpretációval. A szerzői jog kizárólagos jog, azaz művével – ésszerű határok között – kizárólag a szerző rendelkezhet, illetve az a személy, akinek a szerző engedélyezte vagy átengedte ezeket a jogokat. A szerzői jogoknak különös csoportját alkotják a személyhez fűződő jogok – avat be a kérdésbe Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda igazgatója. Itt szerepel az is, hogy a szerzőt illeti például a nyilvánosságra hozatal joga, amit alapos okból vissza is lehet vonni. Bár a személyhez fűződő jogok általában a személy halála után megszűnnek, a szerzői jogok esetében más a helyzet. Ha a szerző mást nem ruházott fel ezek gondozásával, akkor a szerző örökösei élhetnek a személyhez fűződő jogokkal is, legalábbis a védelem idején, a szerző halála utáni 70 évig. Tehát, ha úgy vélik, hogy a művet olyan mértékben csonkítja meg, torzítja el a felhasználó, hogy az a szerző jó hírnevét vagy becsületét sérti, akkor megtilthatják a további felhasználást. Ha a felek nem tudnak kiegyezni, akkor a bíróság mondja ki, hogy valóban becsületsértő módon dolgozták-e fel a művet, vagy csupán a művészi szabadsággal élt a feldolgozást, előadást készítő – mondja a jogász.


Hamvay Péter
(Népszava, 2005. szeptember 27.)