Monthly Archives: június 2006

Az NFZ Japánban

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar háromhetes turnéra indult Japánba. Együttesünk június 24. és július 11. között nyolc városban tizenkét hangversenyt ad, Kocsis Zoltán, illetve Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével. Ötször lépünk fel Tokióban – kétszer a világhírű Suntory Hallban, háromszor más rangos koncerttermekben -, és hét másik városba is ellátogatunk: Fukui, Yokohama, Fukuoka, Matsumoto, Iwaki, Mito és Osaka […]

Az NFZ koncertmestere a Világzenekarban

Koppándi Jenő, zenekarunk egyik koncertmestere, valamint Bogáti László, a Rádiózenekar brácsása képviseli Magyarországot a Világzenekar (World Philharmonic Orchestra – WPO) franciaországi hangversenyein. Az 1985-ben, 53 ország részvételével létrehozott, s ma már 80 ország muzsikusaiból álló WPO-t ebben az évben, “A zene ünnepe” 25 éves évfordulóján, Franciaország látja vendégül, ahol az együttes három koncertet ad: június 21-én, […]

060606 – Dobjon egy hatost a Nemzeti Filharmonikusokkal

2006. június 6. (060606), kedd: Ezen a napon este 6-tól 6 órán keresztül (vagyis éjfélig) 6almas akció a Művészetek Palotájában! Aki ebben a 6 órában a Művészetek Palotája földszinti Lépcsőtermében 6 db első vagy második kategóriás jegyet vásárol a Nemzeti Filharmonikusok nyári martonvásári koncertjeire, ajándékba kap 1 db Kamarabérletet. Ám ez még nem minden: ha […]