Monthly Archives: április 2008

Bach, kicsit hadarva (Az NFZ Bach-estje)

No lám, nem kell ahhoz feltétlenül barokkból specializálódni, hogy egy zenekar a historikus zenélés fő alapelveit figyelembe véve és alkalmazva tudja az említett korszak zenéjét interpretálni. Mindez a Nemzeti Filharmonikusok Bach-estjén jutott eszembe. Az együttes tagjai sokat tettek a korhű előadásmódért. A vonósok például lemondtak – vagy egészen pontosan fogalmazva: nagyon igyekeztek lemondani – a […]

A táncos szvitektől a magasztaló Magnificatig

Filharmonikus zenekarok ritkán adnak par excellence Bach-estet, ez inkább a kórusok privilégiuma. Kocsis Zoltán kizárólag a lipcsei barokk mester műveit tűzte műsorra a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar péntek esti hangversenyén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A két, jól ismert D-dúr szvit tette ki a koncert szünet előtti részét, talán “bemelegítőként” is a nagyobb […]

A csodafa – ősbemutató zenekarunk gyerekkoncertjén

Május 4-én, vasárnap délelőtt 11-kor és délután 3-kor ritka élményben lehet része annak, aki ellátogat a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába. Ifjúsági sorozatunk ez évi utolsó előadásán zene és mese kapcsolódik össze – mégpedig egy közismert, rendkívül népszerű darab és egy vadonatúj kompozíció segítségével. Mindkettő azzal a céllal született, hogy megismertesse a gyerekekkel a hangszerek és […]

A korral jár

Nyolcvanöt évesek vagyunk, mondja Kocsis Zoltán. Illetve a zenekar, teszi hozzá, és felkonferálja az utolsó műsorszámot, a Páva-variációkat. Ünnepi hangverseny, de nincs nagy felhajtás, nincs telt ház sem, nem mintha a 85 olyan csodálatosan kerek évforduló lenne, Kocsis is inkább a századik születésnapra hív meg szeretettel mindenkit. Most nem a múlt a fontos, hanem a […]

Hangzó zenekartörténet

Születésnapi hangversenyt adott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a főzeneigazgató, Kocsis Zoltán vezényletével a Művészetek Palotájában. A jogelődöket is figyelembe véve 85 szál gyertyának kellett volna égnie a születésnapi tortán. Kocsis azonban mellőzte a negédes külsőségeket, inkább a lényeget mutatta meg: az együttes fejlődéstörténetét. A méltatásokban aránylag ritkán esik szó a koncertműsorok szerkezetéről, a művek és […]

Előre nézz! (Az NFZ ünnepi koncertje)

Olyanok vagyunk, hogy természetünknél fogva szeretünk büszkének lenni arra a közegre, létformára, nemzetre, sportegyesületre, vagy akár zenekarra is, ahová tartozunk. Természetesen magunkra öltve annak hagyományait, történetét. Ha a közeli múltban alakult, született a minket körülvevő szerveződés, akkor hamvasan friss lendületességére, ha régi és patinás, akkor meg történelmi léptékű múltjára vagyunk büszkék. Székesfővárosi Zenekar – Magyar […]

Ezrek szimfóniája

Február 8-án és 9-én a NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR két bérleti estjén (Klemperer- és Ferencsik-bérlet) Gustav Mahler 8. szimfóniája hangzott el. A koncerteket nem előzte meg különösebben nagy hírverés, nem harangozták be az “Ezrek szimfóniáját”. A hétköznapi hangversenynek álcázott esemény mégis a mű (kevés epizódból álló) magyarországi előadás-történetének eddigi legfontosabb fejezetévé vált. Magam az első koncertet […]