Author Archives: gabor.f@brandlift.eu

Július 27-től – 30-ig Dél-Franciaországban turnéztunk

A turné során felléptünk Mentonban, valamint La Roque d’Anthéronban, az egyik legrangosabb francia nyári zenei fesztiválon.   "Az első állomásunk a Cote d’Azure-ön a mentoni Szent Mihály-bazilika előtere volt, ahol 1951 óta rendeznek fesztiválokat" – mondta el az MTI-nek Kovács Géza, a NFZ főigazgatója. "Itt régi barátunkkal, Vagyim Repinnel játszottunk, akivel tavaly nyáron Potsdamban szerepeltünk együtt, […]

Bartók és kora zenei terméseiből válogat Kocsis Zoltán

Három évszám: 1894, 1905, 1911 – a koncerten elhangzó alkotások befejezési dátumai – jól mutatják, mely korszak zenei terméséből válogat Kocsis Zoltán  a Bartók halál-évfordulójának előestéjén hagyományosan rendezendő hangversenyen.   A koncerten az is kiderül majd, hogy stilisztikailag is összetartozó alkotásokról van szó. A Mallarmé-költemény ihlette, 1894-ben befejezett Faun délutánja új irányt mutatott a jövő komponistáinak […]

Szántó Andreát és Bretz Gábort a szeptember 25-i koncertről kérdeztük

Szántó Andrea a szeptember 25-i koncertről   – Hogyan kell Bartókot énekelni?   Szerintem ezt a szerepet leginkább a Wagner operák hősnőihez lehetne hasonlítani. Tehát az ott megszokott Sprechgesang, vagy beszélve éneklés jellemzi. Persze legato témákban sincs hiány, de a szöveg érthetősége és az érzelmek átadása a fő kihívás a Kékszakállúban. Ami különlegessé teszi, az […]

Báj és intenzitás

Mint évenként ismétlődő zongoraünnep, a La Roque d’Anthéronban immár 32 éve megrendezésre kerülő nemzetközi fesztivál a billentyű szerelmeseinek megkerülhetetlen nyári seregszemléje. A Magyar Nemzeti Filharmonikusok három hangversenyen történt fellépése a zongoraművész Kocsis Zoltán vezenyletével olyan esemény, melynek jelentőségét mérföldkőként kell megjelölni. A tüzes temperamentummal megáldott Kocsis sokféle tehetségű előadó: hatvan évesen nem szűnik meg túláradó […]

A Magyar Nemzeti Filharmonikusok diadala

A La Roque d’Anthéron Nemzetközi Zongorafesztivál idén azzal a remek gondolattal állt elő, hogy fókuszát a zongoravirtuózokon túlra is kinyitja. A Kocsis Zoltán karmester briliáns vezénylete alatt játszó Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar ennek csattanós bizonyságát adta az együttes rendelkezésére álló este során. Meg kell vallani, sem a hírneves Fesztivál, sem pedig a maestro nem hazudtolta […]

Új időpontban a Hallgatag asszony!

A Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája közös produkciójaként meghirdetett Richard Strauss: A hallgatag asszony című vígopera 2012. október 4-i és 6-i előadása technikai okok miatt elmarad. A művet a következő évadban, 2013. október 10-én és 12-én mutatjuk be.   A Művészetek Palotája felhívja az október 4 –i előadásra jeggyel rendelkező közönsége figyelmét, hogy a […]

Kassától Szabadkáig ívelt a „Közös otthonunk a zene” elnevezésű turnésorozatunk

Kárpát-medencei turné sorozatunk utolsó állomása a vajdasági Szabadka volt. Ezt megelőzően májusban Kassán, (Szlovákia) Ungváron és Lembergben (Ukrajna) léptünk fel, majd júniusban Erdélybe látogattunk, ahol hat helyszínen, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron és Nagyváradon hangversenyeztünk.   A nemzeti együvé tartozást szimbolizáló hangversenysorozat mindegyik állomásán felcsendült Bartók Béla Concertója és Kodály Zoltán Galántai táncok című műve, […]

A Nemzeti Filharmonikusok Beethoven estjei Martonvásáron

Az országos jelentőségű, 1958 óta nyaranta megrendezett Beethoven-koncertek páratlan hangulatú szabadtéri hangversenyek a Budapesttől mindössze 32 km-re fekvő Martonvásáron. A Nemzeti Filharmonikusokon kívül jeles hazai és nemzetközi művészek lépnek fel.   A koncertek színhelyéül azért választottuk az egykori grófi kastély parkjában lévő, tó által körülölelt szigetet, mert a korabeli feljegyzések szerint Beethoven, akit bensőséges barátság […]

Ünnepi Hangverseny Lajtha László 120. születésnapján

Lajtha László születésének 120. évfordulójára emlékezve nagyszabású hangversenyt rendez a Hagyományok Háza és a Nemzeti Énekkar 2012. június 30-án este fél nyolckor a Budai Vigadóban (I., Corvin tér 8.). Régóta fennálló adósságot törleszt a hazai kulturális élet a Lajtha emlékév megrendezésével: Lajtha László itthon elsősorban népzenekutatóként ismert és, kevesen tudják, hogy zeneszerzőként is maradandót alkotott […]

Nemzeti Filharmonikusok az I. Nagy Hangszerválasztón

A Nemzeti Filharmonikusok elkötelezettek az ifjúság zenei fejlesztésében, a zene iránti érdeklődés és igény felébresztésében. Ennek szellemében június 1-én és 2-án részt vettünk az első alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Hangszerválasztón, Budapesten. A Nemzeti Filharmonikusok sátrában lelkes művészeink segítségével a gyerekek a szülőkkel együtt ismerkedtek a komolyzenével és a különböző hangszerekkel. A gyerekek nemcsak közel kerültek […]