Author Archives: abovo

Nemzeti Énekkar – Erdélyi turné 2019

Erdélyi turnéja során a Nemzeti Énekkar 2019 októberében három városban adott hangversenyt a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával közösen – megemlékezve az 1956-os eseményekről. A koncertsorozat állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Kolozsvár voltak, vezényelt Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója, valamint Horváth József, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. A turné összefoglaló videóját ide kattintva érhetik el.

Meghallgatás a Nemzeti Énekkar énekművész státuszára mélyalt szólamban

A MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. a Magyar Nemzeti Énekkar tagsága megüresedő énekművészi státuszára meghallgatást hirdet MÉLYALT szólamban. A meghallgatást a Nemzeti Énekkar próbatermében tartjuk, melyre előzetes időpont-egyeztetés után hívjuk be a jelentkezőket. A meghallgatás anyaga: 1. Szabadon választott skála, melyen a hangterjedelmet megfelelően tudja bemutatni a jelentkező. 2. Két […]

Tájékoztatás a koronavírussal kapcsolatban

Kedves Közönségünk! A koronavírussal kapcsolatos magyarországi és európai helyzetről a Nemzeti Filharmonikusok vezetése folyamatosan tájékozódik. Koncertjeinket mindaddig megtartjuk, amíg azokat nem ítéljük túlságosan kockázatosnak, illetve az Operatív Törzs (https://koronavirus.gov.hu/hirek) nem dönt a közösségi programok, a járvány továbbterjedésének elkerülése érdekében történő felfüggesztéséről. Amennyiben koncertünk lemondására kerülne sor, haladéktalanul tájékoztatjuk Önöket honlapunkon és FB oldalunkon. Herboly Domonkos […]

Egészen mást hallunk belül, mint a közönség

A Nemzeti Filharmonikusok tagjai évtizedek óta titkos szavazással választják meg a legkiválóbb, legjobbnak ítélt művésztársukat. Széll Cecília szoprán énekművésszel Tompa Dia beszélgetett. Sorozatunk első részében a 2019-es év zenekari művészével, Tönköly József klarinétművésszel beszélgettünk, most „Az év énekkari művésze” cím nyertese, Széll Cecília szoprán énekművész válaszol kérdéseinkre. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte a zenei tanulmányait, […]

„Sok múlik a karmesteren, de a zenekar játszik, nem a pálca”

A Nemzeti Filharmonikusok tagjai évtizedek óta titkos szavazással választják meg az év zenekari és énekkari művészét. A díj tavalyi nyertesével, Tönköly József klarinétművésszel beszélgettünk.  Gyerekként miért pont a klarinétra esett a választása? Volt példaképe? Gyerekként nem volt példaképem, de az édesapám nagyon szerette Benny Goodmant, mindig ébren maradt éjjelente meghallgatni a rádióban, ezért ő nagyon boldog […]

Állami kitüntetések – Boros Sándor, Mali István, Mukli Gyula

Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok három tagja állami elismerésben részesült.  Boros Sándor és Mukli Gyula, a Nemzeti Énekkar és a Four Fathers Énekegyüttes két tagja a magyar zenekultúra és kóruséneklés hagyományainak ápolását, valamint az a cappella műfaj népszerűsítését szolgáló előadó-művészete elismeréseként a Magyar Bronz Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetést vehette át. Mali István, a Nemzeti Filharmonikusok vezető zenekari menedzsere a […]

A Nemzeti Énekkar felvidéki koncertjei Nádszegen és Ógyallán

A Nemzeti Énekkar ez év júniusában folytatja határon túli sorozatát, melyet még 2013-ban kezdett el. Énekeseink Arad, Beregszász, Dunaszerdahely, Kolozsvár, Nagykároly, Nagyszentmiklós, Szabadka, Szatmárnémeti, Tordaszentlászló és Zilah után most Felvidékre utaznak, ahol június 7-én Nádszegen, 12-én Ógyallán lépnek fel azonos műsorral. Mindkét templomi koncertünkhöz a környezethez méltó programot igyekeztünk összeállítani. A hangversenyeken elsősorban kortárs magyar […]

2019. május 9-én nagy sikerű koncertet adtunk Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban

Az eseménynek az ikonikus Városháza adott otthont, amelyen felcsendült Erkel Ünnepi nyitánya, Kodály Galántai táncok, Dohnányi Szimfonikus percek, valamint Liszt II. magyar rapszódiája és Erkel Hunyadi László – Palotás című darabja. Magyarország Szarajevói Nagykövetsége és a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében megvalósult programsorozat a Nyugat-balkáni koncentrált kulturális megjelenés részeként február 7-én kezdődött Bosznia-Hercegovinában. Az elmúlt három […]