Ez történt


„Sok múlik a karmesteren, de a zenekar játszik, nem a pálca”

2020. 01. 28.


A Nemzeti Filharmonikusok tagjai évtizedek óta titkos szavazással választják meg az év zenekari és énekkari művészét. A díj tavalyi nyertesével, Tönköly József klarinétművésszel beszélgettünk. 

Gyerekként miért pont a klarinétra esett a választása? Volt példaképe?

Gyerekként nem volt példaképem, de az édesapám nagyon szerette Benny Goodmant, mindig ébren maradt éjjelente meghallgatni a rádióban, ezért ő nagyon boldog volt, amikor a furulya után a klarinétot választottam. Személy szerint én azért döntöttem mellette, mert láttam a zeneiskolában, amikor egy fiú összerakta, és nagyon megtetszett.

Klarinéton könnyebb, vagy nehezebb játszani, mint a többi hangszeren?

Erre nem tudok válaszolni, mert a többit nem próbáltam, de ami biztos, hogy az egyik legsokoldalúbb hangszer annak ellenére, hogy a „legfiatalabb” a szimfonikus zenekarban. Mozart idejében, a bécsi klasszika korában jelent meg először, és rögtön helyet követelt magának a zenekarban, illetve sok zeneszerzőnek vált kedvelt hangszerévé.

Kik a kedvenc zeneszerzői?

Magyarok közül Kodály Zoltán és Bartók Béla, míg a külföldiek közül Richard Strauss.

Ha már Bartókot és Kodályt említette, tudjuk, hogy a népzenében is hangsúlyos a klarinét szerepe. Közel áll Önhöz ez a műfaj?

Igen, ahogy öregszem, egyre közelebb. Míg fiatalon számomra a népzenéhez hangulat kellett, addig mára a felüdülést jelenti. A Galántai táncok az egyik kedvencem, már többször volt alkalmam eljátszani, például a tavalyi évben is nagy sikert arattunk vele.

A klasszikus zenei repertoárban mennyi lehetőség adódik egy klarinétművész számára?

Mint zenekari muzsikus rengeteg, viszont szólistaként jóval kevesebb, hiszen megszámlálható azon remekművek száma, melyek klarinétra születtek. Zenemű sok van, de remekmű kevés. Ennek ellenére viszonylag sok főszerep jut számomra a zenekarban, ami nagyban meghatározta azt, hogy 2019-ben Az év zenekari művészének választottak.

Mit érzett, amikor megtudta a hírt?

Harminckét éve vagyok az Nemzeti Filharmonikusok tagja és most először választottak meg, ezért nagyon boldog voltam, amikor megtudtam a szavazás eredményét, büszkén meséltem és mutogattam az erről készült szórólapot a szeretteimnek. Ez egy olyanfajta elismerés, ami nem lobbi eredménye, hanem a kollégáim döntése, az ő visszaigazolásuk, ezért az én szememben különösen értékes.

Abban, hogy idén engem választottak Az év zenekari művészének, nagy szerepük van a klarinétos kollégáimnak is, Németh Józsefnek “Csurinak” és Salamon Györgynek, hiszen ők is részesei a produkcióimnak. Emellett köszönöm a váltótársamnak, Szatmári Zsoltnak, akivel támogatjuk egymást, és soha nincs közöttünk semmiféle vetélkedés vagy rivalizálás.

Az önt ért elismerés fényében, hogyan értékelné az Nemzeti Filharmonikusok 2019-es évadát?

Csendes éveket élünk. Ferencsik János, Kobayashi Ken-Ichiro, majd 20 év Kocsis Zoltánnal – ezután nehéz feladata van bárkinek, aki az élünkre kerül.

A tavalyi évben felléptek a kortárs zenei élet egyik meghatározó alakjával, Eötvös Péterrel is. Milyen volt a közös munka?

Én már nagyon régóta szeretem és tisztelem őt, és ez most sem változott. Nagyon precíz, nyugodt a munka vele, és a végeredmény is mindig kiváló.

Máshogy kell egy kortárs zeneművet játszani, mint egy klasszikust?

Igen. A mi feladatunk az, hogy kiszolgáljuk a közönséget, viszont amikor még az én fülemnek is furcsák bizonyos fordulatok, harmóniák vagy azoknak a hiánya, akkor néha szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy a közönség elégedetten fog-e távozni. Ez a kihívás benne, hiszen bár sok múlik a karmesteren is, de a hangzóanyagot a zenekar játssza, nem a pálca.

A modern zene sokkal inkább rétegzene, így megvan a speciális közönsége, ezért lehet, hogy feleslegesen aggódom, hiszen a nézők a műsorfüzet alapján vesznek jegyet, és nyilván azok jönnek el, akik ezt be tudják fogadni.

Ahogy említette is, Kocsis Zoltán 20 évig, 2016-os haláláig volt a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. Hogyan tudta feldolgozni a zenekar az elvesztését?

Ő kétségtelenül zseni volt, még ha a próbákon való kommunikációja nem is volt mindig a legkedvesebb. Aki ezen nem tudott felülemelkedni, az nem kedvelte, viszont még ők se tagadhatják azt a tényt, hogy az ő kezei között többet tanultak, mint addig bármikor. Én személy szerint szerettem, mert megszabadította az embert attól a fajta nárcizmustól, amivel mindenki kilép a Zeneakadémiáról.

Van olyan a Nemzeti Filharmonikusok 2020-as műsortervében, amit már most nagyon vár?

Igen, Rossini: Stabat Mater című művét, ami valójában egy világi mise, illetve Stravinsky-t –ha ő szerepel a műsorunkban, azt mindig nagyon várom. Szerencsés vagyok, mert ezt a kettőt rögtön nekem adta a váltótársam.

Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy önök egymást közt döntik el, hogy ki melyik darabot játssza?

Igen, megbeszéljük, hogy ki melyiket szeretné, és felosztjuk egymás közt a műveket. Pusztán arra kell figyelnünk, hogy az évadban nagyjából ugyanannyit játszunk, de az nem probléma, ha az egyik hónapban valamelyikünk jóval többet van színpadon.

Van még olyan zenemű, amire vágyik, de még nem játszhatta el?

Igen, több ilyen is van, például Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante oboára, klarinétra, kürtre és fagottra, illetve Richard Strauss klarinétra és fagottra írott kettősversenye, aminek eljátszására 50 százalék esélyem van; vagy eljátszom, vagy nem.

Ennyi év után is minden nap gyakorol?

Aki fúvós hangszeren játszik, annak a mindennapjai sokkal inkább egy sportolóéhoz hasonlítanak, semmint egy művészhez. Tehát amikor nem játszom, figyelnem kell arra, hogy utána maradjon elég időm az alapozó időszakra, hiszen kihagyás után rögtön beülni próbára nem javasolt. Ha ez nem kényszerűségből van, akkor ezt általában kerüli az ember. Mindenki tudja, hogy a fizikuma mennyit bír, ez teljesen egyénfüggő, és ehhez kell igazítani a gyakorlás mennyiségét.

Aki idegenkedik a klasszikus zenétől, azt mivel győzné meg arról, hogy érdemes hallgatnia?

Az a véleményem – még ha szkeptikusan is hangzik –, hogy nem igazán kelendő a portéka, amit mi árusítunk, de ez nem a portéka hibája, csak más ma a közízlés, más a népszerű. Viszont én hiszek abban, hogy az igazi érték előbb vagy utóbb, de helyet követel magának; hiába divatos ma a bizsu, az arany az, ami örök.

Mit jelent Önnek az, hogy 32 éve a Nemzeti Filharmonikusok tagja? 

Zenészként, aki el akarja játszani a zeneirodalom legjavát, az beül egy zenekarba. A környékemen a fúvósok, rezesek nemcsak kiváló zenészek, de jó emberek is, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni; egy összekovácsolódott, bajtársias közösséget alkotunk. Szerintem ez is Kocsis Zoltánnak köszönhető.

… és a zene?

Nagyon sokat, de beszélni róla nehéz, hiszen azért zene, mert a szavakon túl van.

Forrás: Kultúrpart