I. Virágzás; II. A falu tánca

A „kép” szó használata Bartók op. 10-es zenekari művének címében kétségtelenül Claude Debussy hatásának tudható be. (Az eredeti cím még francia nyelvű is volt: Deux images.)  A francia mester zenéjével Bartók 1907-ben ismerkedett meg, amikor Kodály több Debussy-partitúrát hozott haza Párizsból. 1910 nyarán Bartók sokat gondolhatott Debussy zongorára írott Images-aira, melyeknek a Két kép első tételére gyakorolt hatását már sokan, sokszor emlegették. (Debussy zenekari Images-ciklusa csak 1912-re készült el.) Míg azonban Debussy „képei” (a zongorára és zenekarra írottak egyaránt) mindig hármas ciklusokba rendeződtek, Bartók a Liszt magyar rapszódiáiból ismert kétrészes, lassú-friss szerkezetet vette át. Ugyanez a forma már a korábbi Két arcképben (op. 5) is ott volt, és Bartók még többször visszatért hozzá a későbbiekben. (tovább…)

Élete utolsó hónapjaiban, 1945 nyarán-kora őszén alkotta Bartók harmadik zongoraversenyét. Feleségének, Dittának szánta; részben ez is magyarázza a kompozíciónak az előző zongoraversenytől olyannyira elütő karakterét. A hagyományos módon szonátaszerkezetű első tétel a vonósok „erdőzsongásával” kezdődik (az E-dúr hangnem is Wagner erdei zenéjére utal). A zongora ehhez elegáns, verbunkos-ízű melódiát társít. Érdekes, hogy a verbunkos, amelytől fiatalkorában Bartók undorral elfordult, kései műveiben (már az 1938-ban befejezett Hegedűversenyben is) szinte „megnemesedve” tér vissza. A négy hangos kezdőötletet (amely ma a Bartók Rádió szünetjele) a tétel során sokféle változatban halljuk viszont, pentaton formában és különféle fordításokban is. (tovább…)

I. Preludio – Moderato II. Scherzo – Allegro III. Intermezzo – Moderato IV. Marcia funebre – Maestoso

Bartók Béla Négy zenekari darabja a 12-es opus-számot viseli, vagyis az op. 11-es Kékszakállú, és az op. 13-as Fából faragott királyfi között keletkezett. A komponálás első fázisában (1912-ben) azonban a zeneszerző nem fejezte be a művet: a hangszerelést egyelőre csak vázlatosan jegyezte fel, önmaga számára. A tízes évek előadói és zeneszerzői visszavonultságában Bartók nem is vette elő újra a kompozíciót („komponálni csak mint magánember szoktam, csupán családi használatra” – mondogatta ekkortájt keserűen), s végül csak 1921 nyarán – új kiadója, a bécsi Universal biztatására – készítette el a teljes partitúrát. A művet a következő esztendőben, Dohnányi Ernő vezényletével mutatták be a Budapesti Filharmonikusok.
Bartók néhány megnyilatkozásából úgy sejthetjük, a Négy zenekari darab első kettője, a Preludio és a Scherzo, a teljes cikluson belül is szorosabban összetartozó párt alkot. Ezt támasztja alá az is, hogy míg előbbi a Két kép (op. 10) első, „Virágzás” tételével mutat rokonságot („zenei eszközökkel festett plein air tabló” – mondja róla Lampert Vera), utóbbi a Két arckép (op. 5) másodikjának torzalakját idézi fel – csak talán még félelmetesebben. A harmadik tétel, az Intermezzo, mintha már a Concerto „megszakított közjátékát” előlegezné a főrész nyugodt siciliano-ritmikájával éles kontrasztot adó középső szakaszával, majd a ciklust – diadalmas finálé helyett – fájdalmas Marcia funebre zárja.

I. Moderato II. Allegro molto III. Allegro vivace IV. Molto tranquillo V. Comodo VI. Finale – Allegro

A Táncszvit ünnepi koncertre készült: Buda, Pest és Óbuda egyesítésének félévszázados jubileuma alkalmából kérte fel a város vezetése (Kodály és Dohnányi mellett) Bartókot az új kompozíció megírására. Békülékeny gesztus volt ez akkoriban, hiszen az ún. Tanácsköztársaság zenei direktóriumában vállalt (meglehetősen formális) tagság miatt éppen e három mestert éveken át különféle támadások érték: Kodály ellen még fegyelmi is indult. 1923-ra megérett a helyzet a békülésre, s ezt nem csak a politikusok, a megbántott muzsikusok is így érezték. Kodály egyik legnagyobb remekében, a Psalmusban öntötte ki „keserű haragját”. Kétségkívül ennek a műnek volt az 1923. november 19-i bemutatón a legnagyobb visszhangja. Dohnányi Ünnepi nyitányát inkább csak udvarias taps fogadta, Bartók Táncszvitjének fő mondanivalóját pedig, úgy tűnik, nemigen értette a publikum. (tovább…)