A Magyar Nemzeti Filharmonikusok megnyitották az Európai Központi Bank (EZB) Kulturális Napjait

Az egybegyűlt közösség Frankfurtban – az EZB-bankárok más részlegekben dolgozó kollégáikkal és más nagy bankok igazgatóival együtt – végül már nem bírt magával. Az Operaházban, pontosan az Euro-Központtal szemben, sor került az Európai Központi Bank által rendezett Kulturális Napok 2005. évi nyitóhangversenyére, Vendég: Magyarország. (…)

A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekart – minden bizonnyal országuk vezető zenekara – a híres fiatal karmester, Hamar Zsolt vezényletével az a megtiszteltetés érte, hogy bemutathatta országa zenei termésének három aduját. Programjukban Bartók Béla jelentette a súlypontot. Az ő második Hegedűversenye volt a központi mű ezen az estén, a hallgatók számára pedig kétségtelenül a legkeményebb dió. Ahol azonban egy olyan tökéletesen hegedülő telivér, mint a 27 éves Kelemen Barnabás töri fel ezt a diót, ott még a furcsa negyedhangos artikulációk, a disszonáló akkord-gubancok és súrlódási felületek sem tűnnek másnak, mint a puszta vitalitás felfokozott formáinak. Bartók mint egyfajta kifinomult Paganini égi ihletettséggel és a legfinomabbra őrölt paprikával, s így a kifejezés elragadó keverékét hozta létre. És ezt a tutti hangzás feltűnő színeivel és a borotvaéles kontúrjaival még fel is erősítette.

Azt, hogy ez az 1923-ban alapított együttes a legjobb európai zenekarok közé tartozik, már Dohnányi Ernő 1933-ból való Szimfonikus percek c. művének indítása nyilvánvalóvá tette. Csak a valódi zenész-nemzetek fiai képesek ilyen rafinált, igényes és mégis habkönnyű zenekari muzsikát komponálni és ennyire kedélyesen és hajlékonyan elővezetni.

Hangparádé

Kimagasló volt Bartók Táncszvitjének és Kodály Galántai Táncok c. művének muzikális előadása, amely ismét megmutatta, hogy a zenei tűz nem a ritmus, hanem a ritmikai feszültség kérdése: megfeszített tempó, ami majdnem boruláshoz vezet, vészfékezések rándulásszerű megállássokkal, a beindított motor felpörgetése, a sebességváltó ide-oda kapcsolgatása tetszés szerint. Mik is ehhez a hangparádéhoz képest a tőzsde izgalmai, vagy egy ilyen művészi megvalósításhoz képest a valutaőrök fáradozásai?

A Nagy Házban lebilincselve ült a közönség (…) Két ráadás nyitotta meg az utolsó zsilipeket. Johannes Brahms, aki mindig is tudta, hogy zeneszerzői tanultságának egy kis á la Zingharese-fűszer csak jót tesz, g-moll Magyar táncával képviseltette magát. Végül egy jellegzetesen magyar hangkép, amely megkoronázta az estét, és az Európai Központi Bank elnökének, Trichet-nek is minden bizonnyal különösen tetszett: a Rákóczi-induló, Hector Berlioz hangszerelésében.

Bernhard Uske
(Frankfurter Rundschau, 2005.november 4.)