Ez történt


Rekviem

2002. 11. 18.


Legyen bár halottak vagy forradalmár hősök napja, zenében ez Mozart tulajdona. Egy nap alatt akár kétszer is, a remekmű fele, hisz befejezni nem tudta.




Pedig a zenei dramaturgok kiáshatnák a francia romantika gyászmiséit Berlioztól Saint-Saënson át Fauréig – csupa gyönyörűséges zene – vagy Dvořák Rekviemjét, kettőt, és tömérdek más zeneszerző is írt gyászünnepre való muzsikát. De hát, amit nem kínálnak, az nem hallható.




Kocsis Zoltán jóvoltából megszólalt Mozart november 4-én a Mátyás-templomban. A Nemzeti Filharmonikusokat és Énekkarukat kormányozta. Hallható volt, hogy zenekara már tud felszabadultan énekelni; ezt vártam, de nagyon, amióta együttesénél átvette a kormányt. Kocsis érzelmileg és kifejezésben igen csak túltett az oratóriumra szakosodott Rillingen, aki Mozart halotti miséjét becsületes hagyományőrzőként szólaltatta meg három nappal korábban. Hasonlítgatni nem illik, de talán szóba hozhatom, hogy a vendégkarnagy csillogóra lakkozva, míg Kocsis nagy drámaként képzelte és hallotta ezt a muzsikát.




Kocsis – hagyományőrző? – a döbbenetes drámát mutatta fel november 4-én. A Mozart-rekviemet indító basszuslépések, bár visszafogottan, a halál fenyegető lépteit érzékeltették. Ami mozgalmas volt, az robbanásig hevült nála, amit egy szál harsonaszóló exponált, az, túl minden technikai bravúron, szólt kristályosan. A kórus mozgalmasan szólalt meg, szólistái bensőségesen. Csereklyei Andrea benső fűtöttségű, végletesen érzékeny szopránszólója nagydíjas lehetne, Schöck Atala (alt) is; Fekete Attila hajlékony tenorszólóját is készséggel díjaznám. A basszus birtokosa, Rácz István kissé haloványabb volt.
Mozart jelen volt ezen az estén.




Breuer János
(Népszabadság)