Liszt úgy döntött, hogy 1855 nyarát Weimarban tölti és komponál. Újra hozzálátott a Dante szimfóniához, megírta a 13. zsoltárt, és a Prometheus kórusai is foglalkoztatták.

Ez év november 25-én Berlinbe utazott, hogy egy saját műveiből álló műsort vezényeljen. Itt hangzott el először a 13. zsoltár. A mű ősbemutatójára Berlint szemelte ki bizonyítva, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít e művének; „A Prometheus-kórusok partitúráját hagytam félbe, hogy megírjam ezt a zsoltárt, amely szívem teljességéből fakadt.”

Valóban, ez Liszt talán egyik legszebb, tenorszólóra, kórusra és zenekarra írt darabja, amelyben : „…a tenor szólam nagyon fontos; magamat hagytam énekelni benne és Dávid király indulatai húsomba-vérembe áradtak szét.” /Liszt Ferenc/

C. M. Dávidnak megszabadulásért való könyörgése.

1
Miglen felejtesz el, Uram,
Mig nem emlékezel rólam?
Az te orcádat énelőlem,
Örökké elrejted-é tőlem?
Mire nem könyörülsz rajtam?

2
Mig tanácskozzam szivemben,
Mig keseregjek elmémben,
Még nappal is csak gondolkodván?
Ellenségem reám mig rohan,
Mig uralkodik fejemen?

3
Tekénts reám, kegyes Uram,
Szánjad meg az én nyavalyám,
Szemeimet világosítsd meg,
Hogy életemben viduljak meg,
Halálban el ne aludjam.

4
Hogy ellenségem ne mondja:
Imé, erőt vöttem rajta.
És azon ők örvendezzenek,
Ha engemet elejthetnének,
És nem állhatnék lábamra.
 
5
Mert én bízom jókedvedben,
Ki megvigasztalsz szívemben,
Örvendez azért az én lelkem,
Hogy az Isten én segedelmem,
Kiért dicsérem énekben.

fordította: Szenci Molnár Albert (1574 – 1634)