Tzigane

Arányi Jelly a Hubay Jenő nevével fémjelzett 20. századi magyar hegedűművész-iskola egyik legismertebb képviselője. Nemcsak Hubay tanítását terjesztette világszerte, hanem nagybátyja, Joseph Joachim eszmei örökségét is. Tehetségét, képességeit és az új zene iránti nyitottságát mutatja, hogy számos kortárs zeneszerző  komponált művet számára, Bartók Béla például neki ajánlotta mindkét hegedű-zongora szonátáját. 1922-ben Arányi és Bartók Londonban játszotta az I. szonátát, s a hangversenyen jelen volt Maurice Ravel is, aki a koncert után arra kérte a hegedűművésznőt, játsszon neki virtuóz cigánydallamokat. Az élmény hatására komponálta 1924-ben a Tzigane című koncertrapszódiát, melyet a hegedűművésznő még abban az évben be is mutatott Henri Gil-Marchex közreműködésével. A művet Ravel eredetileg hegedűre és egy luthéal nevű hangszerre komponálta (a zongorához hasonló, de jóval zengőbb, ezáltal a cimbalom hangjára emlékeztető luthéalt 1919-ben találta fel egy belga hangszerkészítő, Ravel több művében is alkalmazta), majd a kíséretet átírta zongorára, végül meg is hangszerelte.

Bár Ravel a nemzetközileg is ismert „cigány” szót választotta címnek, művében egyetlen eredeti cigány népi dallamot sem dolgozott fel. A közel tízperces mű formájának hátterében nyilvánvalóan Liszt magyar rapszódiái állnak. A lassú bevezetőben végig egyedül a hegedűs játszik, szólója improvizatív, fantáziaszerű. A különleges hangszínekben gazdag kíséret csak a lassú szóló végeztével, az élénkebb tempójú második rész elején lép be.