Pikk dáma – filmzene (M. Jurowski átirata)

“A film fiatal, különösen időszerű művészeti ág, amely a zeneszerzők számára olyan, teljesen új és izgalmas lehetőségeket kínál, amelyekkel élni kell” – nyilatkozta Prokofjev (1891-1953) 1939-ben. “A komponista feladata, hogy megtalálja ezeket a lehetőségeket, és nem szabad csupán a zeneszerzéssel foglalkoznia, míg a felvétel elkészítését egy filmvállalatra és valamelyik hangmérnök belátására bízza, aki – bármilyen jóindulatú is – nincs abban a helyzetben, hogy a zenével úgy törődjék, mint maga a zeneszerző.” A világpolgár Prokofjev 14 évnyi távollét után, 1932-ben döntött úgy, hogy végleg hazatér a Szovjetunióba (erre ténylegesen csak 1936-ban került sor). Az első kompozíciós felkérés, amelynek ezután hazájában eleget tett, a Kizsé hadnagy című filmötlet zenei megvalósítása volt – ebből Prokofjev később szvitet állított össze. A következő filmterv, a Puskin halálának századik évfordulójára szánt Pikk dáma (rendező: Mihail Romm) nem valósulhatott meg: 1936-ban a szovjet kultúrpolitika egyszerre “időszerűtlennek” találta. A költő életét feldolgozó Lermontov című alkotást (rendező: A. Gendelstejn, forgatókönyv: K. Pausztovszkij), amelyet 1939-ben kezdtek forgatni és többszöri megszakítással végül 1943-ban fejeztek be, szintén letiltották. Prokofjev igazán csak a Szergej Eizensteinnel való együttműködés során talált ideális feltételeket, hogy megvalósítsa a filmzenével kapcsolatos elképzeléseit. Közös munkájuk eredményeként 1938-ban született a híres Jégmezők lovagja muzsikája, melyet Prokofjev kantátává is átdolgozott (Alekszandr Nyevszkij), és a Rettegett Iván filmzenéje.

Amikor “időszerűtlenné” vált a Pikk dáma vászonra kerülése, addigra Prokofjev már teljesen kidolgozta a film zenei koncepcióját, és nagyobbrészt a partitúra is készen állt. A végül befejezetlenül maradt mű koncertváltozatát jóval később Michail Jurowski készítette el; ennek ősbemutatója 2003-ban, Berlinben volt. A filmzene – mint a tételcímek mutatják – kihagyásokkal, de meglehetősen pontosan követi Puskin tragikus elbeszélését: Hermann, a fiatal tiszt szenvedélyes kártyás, de nem játszhat, mert nincs kockáztatnivaló pénze. Anyagi függetlenségre vágyik, s megtudja, hogy egy öreg grófnő ismeri a három biztosan nyerő lap titkát. Hermann úgy jut be a grófnő palotájába, hogy levelezni kezd az öreg hölgy fogadott lányával, Lizával, aki végül hajlandó randevúzni a férfival, s megírja neki: bejuthat a palotába, amikor ő és a grófnő bálba mennek. Az idős asszony külön, korábban tér haza, s mikor már egyedül van a szobájában, Hermann belép hozzá, hogy kihúzza belőle a nyerő lapok titkát. A grófnő ezt nem hajlandó elárulni, s amikor Hermann fenyegetésül revolvert ránt, az öregasszony szíve ijedtében megáll. Néhány nappal később, egy éjjel megjelenik Hermann-nál a grófnő szelleme, közli vele a három lapot és azt, hogy meg is bocsát a fiatalembernek, ha feleségül veszi Lizát. Hermann három egymást követő este elmegy kártyázni, s ahogy a grófnő meghagyta neki, minden alkalommal csak egy lapot játszik meg. Az első két nap hatalmas összegeket nyer, de harmadszorra rossz lapot választ: a pikk dámát, s veszít. Hermann megőrül, hátralévő életét kórházban tölti.
A filmzenéből készült szvit tételsorrendje a következő: 1. Nyitány, 2. Liza, 3. Reggel, 4. Hermann meglátja Lizát, 5. Hermann átad egy levelet Lizának, 6. Liza elolvassa a levelet, 7. Liza álmodozik és válaszlevelet ír, 8. Liza kimegy a levéllel Hermannhoz, 9. Hermann elolvassa a levelet, és Hermann a grófnő palotája előtt, 10. Hermann Liza szobájában, 11. Bál, 12. A grófnő látogatása, 13. Hermann jegyzetet készít, zsebreteszi és elmegy a játékszalonba, 14. Először nyer, 15. Hermann harmadszor megy a játékszalonba, 16. Hermann veszít, 17. Utolsó találkozás.

Prokofjev különleges képessége a zenével való karakterizálásra és atmoszférateremtésre a Pikk dáma muzsikájában is jól érvényesül. A zeneszerző az egyes szereplőkhöz és helyzetekhez jellegzetes témákat társít, amelyek időről-időre visszatérnek a mű folyamán. A nyitány gyors szakaszának lüktető, nyugtalan zenéje a későbbiekben például Hermann izgatottságát tükrözi, amikor az első levelet adja át Lizának (5.) és mielőtt belép a játékszalonba (13.). Liza lírai, álmodozó témája (2.) később a 6., 7. és 10. tételben is megjelenik, Hermann szenvedélyes muzsikája (5.) pedig a 9. tételben és a mű legvégén tér vissza – utoljára egészen halkan, szenvedélyes karakterétől megfosztva.