III. (F-dúr) szimfónia, op. 90

I. Allegro non troppo

II. Andante moderato

III. Allegro giocoso

IV. Allegro energico e passionato. Tema con variazioni

 

Brahms III. szimfóniáját csaknem ugyanolyan joggal nevezhetnénk f-moll hangneműnek, mint F-dúrnak. Rögtön a kezdete kétértelmű: az első akkord F-dúr, a második taktus harmóniájában viszont az f-mollra jellemző asz szól a szopránban. Az ezután felcsendülő szenvedélyes főtéma dúrban indul, de már a következő pillanatban mollra vált. És az utolsó tétel is f-mollban kezdődik. A győri származású Richter János, aki az 1883-as bécsi bemutatón vezényelte a darabot, úgy tartotta, Brahms Harmadikja sok szempontból Beethoven Harmadikjához, vagyis a „hősi” (Eroica) szimfóniához áll közel. Ami a főtémát illeti, az kétségkívül hősies pátoszt sugall. Az A-dúr hangnemű melléktéma viszont inkább kecses, finom, kamarazeneszerű, régi szerenádok hangvételét idézi. Klarinét szólaltatja meg dallamát – s ugyanez az ábrándos hangú hangszer kap fontos szerepet az Andante tempójú (C-dúr hangnemű) második tétel elején. A harmadik a szokásos scherzo (vagy menüett) helyén áll, de inkább olyan, mintha kissé mozgalmasabb és táncosabb lassú tétel volna. Melódiája könnyen az emlékezetbe vésődik – és sok filmből lehet a hallgató számára ismerős. A cselló kezdi, a szokásos középrész, a trió után kürt, majd oboa szólaltatja meg. A baljós bevezetőjű finálé érdekessége, hogy a végén visszatér az első tétel főtémája is. Az egykor elemi erejű dallam szinte csendesen vész a semmibe a kompozíció végén. Egyáltalán: e mű valamennyi tétele piano végződik. E tekintetben Brahms III. szimfóniája alighanem egyedülálló a zeneirodalomban.