Kocsis Zoltán jól ismert az Ibercamera közönsége előtt, muzikalitása minden alkalommal meglepi és rajongással tölti el a hallgatókat.

Ez esetben csatasorba állított egy másik nagy zongoristát – ahogy maga is az -, honfitársát, Ránki Dezsőt. A nagyszerű karriert befutó pianista Liszt Haláltáncát adta elő. A pompás zenekar bravúrosan kísérte a zongoravariációkat, a virtuozitás mintadarabjának számító kompozíciót Ránki briliánsan, jó ízléssel oldotta meg. Liszt nagy nehézségű zenekari darabja, a Les Préludes nyitotta a koncertet, mely egyben a karmester és a zenekar első remeklése volt. A rézfúvósok csillogtak, a vonósok nyugalmat árasztottak, majd hirtelen váltottak át egy élénk, de mégis lágy szakaszra, így hozva egyensúlyba a hangzás különböző szintjeit. Kocsis olyan karmester, aki hagyja dolgozni az előadót, óvatosan vezeti lépéseit, így alakítva az előadást. Ebben az esetben Richard Strauss Alpesi szimfóniájában. Friss tempókat vett, felesleges feszültség nélkül, a fúvósok ismét nagyszerű, komoly munkát végeztek. Strauss nem Wagner vagy Mahler tarisznyáját vitte erre az útra, de elmondhatjuk, hogy ösvényt taposott Schönberg és az expresszionizmus számára. Kocsis fürge, fesztelen és modern előadásban, ugyanakkor nagy körültekintéssel tervezte meg ezt a nappali kirándulást, melyből egy kiváló zenekari est lett. 

Jorge de Persia
(La Vanguardia, 2004. május 6.)