Ez történt


Már a próbákon is száz százalékot adtak

2010. 12. 09.


Carlo Montanaro vezényli Verdi Requiemjét december 9-én a Nemzeti Filharmonikusok előadásában. A hegedűt a karmesteri pálcára cserélő olasz mesterrel beszélgettünk a próbák szünetében.

 

Ígéretes hegedűművészként kezdődött a karrierje, végül mégis karmesterként lett világhírű. Emlékszik arra a pillanatra, amikor elhatározta, hogy vezényelni szeretne?

 
Ez egyáltalán nem volt tudatosan eltervezve. Egy ideje már gondolkodtam azon, hogy szeretném a saját zenémet csinálni, de a kezdőlökés a véletlennek, és persze Zubin Mehtának köszönhető. Barátaimmal Firenzében játszottunk pár darabot, leginkább kedvtelésből. Úgy alakult, hogy vezényelhettem őket. Az egyik előadást megnézte Zubin Mehta is. Utána felállva tapsolt, majd pedig a lelkemre kötötte, hogy tanuljak zenekarvezetést. Az ő ajánlásával jutottam be a bécsi Hochschule für Musikba, és indultam el ezen a pályán.

 


 
Van, amikor hasznát veszi a zenészi előképzettségnek?

 
Hogyne, tíz évig játszottam zenekarban, úgyhogy kezdettől pontosan tudtam, hogyan működik egy nagy együttes. Látom, hogyan lehet és érdemes kialakítani a kétirányú kapcsolatot a karmester és az előadók között. Jeleket adok a zenekarnak, és ők visszajeleznek, és ez így gördül, áramlik tovább. A zenekar olyan mint egy élő hangszer, amit meg kell tudni szólaltatni. Ez nem csak technika, de pszichológia kérdése is. Úgy működünk a próbák és előadások alatt, mint egy nagy-nagy család. Ahogy egy családban, itt is törvényszerűen vannak problémák, de óriási erőt az összetartozás és a szeretet érzése is.

 
Sok nagyszerű együttessel játszott már a világ számtalan pontján. Melyik előadását tartja a legfontosabbnak, legjelentősebbnek?

Mindig azt, amin épp dolgozom, mert minden alkalom izgalmas új tapasztalat, kaland. De nagyon szeretek például visszamenni olyan helyekre, ahol jó volt dolgozni. Ezért örültem nagyon, hogy másfél-két év után újra lehetőségem van Budapestre jönni, mert nagyszerű zenészeket és énekeseket ismertem itt meg a legutóbb.

 
Miután már három kontinensen is vezényelt, hogy látja, nagy különbségek vannak abban, ahogy az emberek a komolyzenéhez viszonyulnak?

 
Igen, mindenképp, hiszen a zene érzések átadásáról szól, és az egyes kultúrákban egészen máshogy fejezik ki magukat az emberek. Ez például egy operában egészen látványos különbségeket is hozhat. Persze a dolog másik oldala, hogy a zene egy nemzetközi nyelv, és minden zenész, legalábbis minden jó zenész ugyanazt a nyelvet beszéli. Ezért aztán például Japánban vagy Kanadában is remekül meg lehet szólaltatni európai darabokat.

 
Mit vár a holnapi előadástól?

 
Nagyon izgatott vagyok, és jók az előérzeteim. Fantasztikus a zenekar, és nagyszerűek az énekesek. Hálával és köszönettel tartozom minden előadónak, hogy vezényelhetem őket. Elképesztő, hogy már a próbákon is hatalmas kedvvel és felkészültséggel játsszanak. Már most száz százalékon pörög mindenki, ami a próbák során nem megszokott dolog.
 

Interjút készítette: Kálmán Bence