Ez történt


Magyar zene és kép

2006. 12. 20.


Rahmanyinov darabjától Korniss Bartók ihlette festményéig


Hányszor suhannak el képzeletbeli tájak behunyt szemünk mögött, ha zenét hallgatunk! Tudat alatt mindig is együvé tartozott muzsika és képi világ. Nem látjuk magunk előtt Debussy tengerét, a vonósok hullámzó dallamainak hallatán? Hát még ha direktebb a kapcsolat: a Rahmanyinov-zongoramű és Arnold Böcklin festménye, A holtak szigete között? Nem véletlenül ihlette meg zeneszerzők sokaságát a képzőművészet – és fordítva.


Kieselbach Tamás, a közismert műgyűjtő, műkereskedő és művészettörténész most a zene és a képalkotó művészet kölcsönös ihletésére alapozta a Corvina Kiadónál frissen megjelent, reprezentatív képeskönyvét.


Az Aradi Péter ötletéből fogant, vaskos album, öt hónapos rekordidő alatt készült el a tervezéstől a könyvesboltokba kerülésig. A Nemzeti Filharmonikusok vezérkara megnyerte az ügynek Kieselbach Tamást, aki csapatával megszállottan dolgozott a nagyszabású terv kivitelezésén (többek között a társszerkesztő Kolozsváry Mariannával), és rávették Kúnos Lászlót, a Corvina igazgatóját a túlfeszített tempóra, aki maga sem hitte, hogy elkészülhet ennyi idő alatt egy ilyen reprezentatív küllemű, igényes könyv. A művészettörténész tízezer festmény közül válogatta ki és fényképeztette le az albumban szereplő képeket (mindenekelőtt a Nemzeti Galéria kiállított és raktáron lévő állományából), és adta hozzá – merthogy véleménye szerint, elválaszthatatlanok a piktúrától – a világszínvonalú -hírű magyar fotóművészet zene ihlette remekeit. A lemezmelléklet darabjait Kocsis Zoltán, illetve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar adja elő Kocsis vezényletével, a Táncszvit archív felvételén pedig a Ferencsik János dirigálta Állami Hangversenyzenekar játszik.


Magyar zene és kép címen Kieselbach nem szabvány szerinti szakdolgozatot kívánt közreadni, hanem az olvasókat megragadó esszékötetet, amelyben művészettörténészek, esztéták, alkotók összesítik és közreadják tudásukat és élményeiket e két múzsa, a képzőművészet és a zene világának találkozási pontjairól. A XIX. század akadémikus festészetétől az art deco magyar hagyományain át Kondor Béla életművéig. A gazdag fényképanyagban kiváló alkotók művei szerepelnek, mint például Besnyő Éva alkotása (képünkön).
Bujkáló vagy épp nyilvánvaló összefüggéseket tárnak föl a dolgozatok szerzői; így veti össze Gombos László Hubay Jenő és Munkácsy Mihály művészetét, Csaplár Ferenc Bartókét és Kassákét. Rockenbauer Zoltán a muzsikáló Nyolcakról és “az ihlető Nőről” ír, Barki Gergely Berény Róbert zenei kapcsolatairól, Molnos Péter az art deco világáról, Antal István a Vajda Lajos Stúdió és a zene kapcsolatáról, Tóbiás Áron Kondor Béla hajdani feleségét szólaltatja meg, Forgács Éva El Kazovszkijról és Schubertről.


Mondhatni, megszabja a kötet fővonulatát, mint ahogyan a XX. század zenéjét is, Bartók személyisége, akinek szemlélete, teóriája, muzsikája mindennél erősebben hatott a korabeli képzőművészekre. “Korniss Dezső festészete – írja Hegyi Loránd – a bartóki zenei kompozíció képzőművészetre való alkalmazásának érdekes és meggyőző példája. (…a művész) elsősorban metaforaként értelmezi a bartóki életművet.” Mi más lehetne szebb szimbóluma e kivételes szépségű, értékű könyvnek?


Metz Katalin
(Magyar Nemzet, 2006. december 20.)