„Sorozatunkkal abba a – hallgatók által sosem látható – folyamatba próbálunk betekintést nyújtani, mi minden történik, történhet egy zeneszerzővel komponálás közben. Milyen hihetetlen mennyiségű lehetőség közül születik meg az az egy megoldás, amit később úgy azonosítunk be, hogy a „Fantasztikus szimfónia”. Hogyan válik több ceruza pont és vonal egy életünket végigkísérő dallammá, zeneművé. Kutakodunk a hangszerelés lenyűgöző és mindennél sokszínűbb világában, a hangszerkezelés és hangszín keverés utánozhatatlan tudományában. Megkeressük, mitől válhat élővé egy dallam és a kíséret miként lesz tűnél is pontosabb iránymutatója az érzéseknek és formáknak. Mindezt ráérősen, cseppet sem siettetve a zene bennünk való megszületését.”

(Dinyés Dániel)

Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia

I. Álmok, szenvedélyek – Largo-Allegro II. A bál – Valse. Allegro non troppo III. Jelenet a mezőn – Adagio IV. Menet a vesztőhelyre – Allegretto non troppo V. Boszorkányszombat – Larghetto-Allegro

Nem kevesebb, mint 14 változatban fogalmazta meg Berlioz Fantasztikus szimfóniájának költői programját. A változatok közt persze jelentős eltérés nincs: a „művész” mindegyikben a mű képzeletbeli főhőse, akit egyetlen rögeszme – a szerelem – gyötör. Az első tételben hosszú bevezető után jeleneik meg a C-dúr akkordfelbontással kezdődő „idée fixe”, azaz rögeszme-dallam. A másodikban hősünk egy képzeletbeli bálon tűnik fel: itt látja viszont álmai ideálját. A jelenet a mezőn egyfajta pihenő. A művész mintha feledést keresne a természetben. Pásztorok sípját, a közelgő vihar hangjait hallja. De nincs menekülés a rögeszme elől. A csalódott szerelmes öngyilkos akar lenni, ám túl kevés ópiumot vesz be. Ezért csak elkábul és képzelődik. Azt képzeli, megölte szerelmét, s most a vesztőhelyre viszik. Végül az ötödik tétel egy boszorkányszombat látomása. Az egykori ideál, a művész szívének hölgye itt is feltűnik – dallama bizarr módon eltorzul. S felhangzik az utolsó ítélet zenéje: a középkori, Celanói Tamásnak tulajdonított ún. „sequentia” félelmetesen ódon dallama, a Dies irae…

1830.december 5-én mutatták be Párizsban a szimfóniát. Hogy a programnak önéletrajzi vonatkozásai vannak, azt többé-kevésbé mindenki sejtette. Harriet Smithson kisasszony is, akinek Berlioz néhány évvel korábban szerelmet vallott, hiába. A szőke angol színésznő végül is nemes bosszút állt a boszorkányszombat-zenéért. Sürgősen férjhez ment –Berliozhoz.