Esőnap: 2020. június 21., vasárnap
Kérjük, olvassa el figyelmesen esőszabályzatunkat IDE KATTINTVA!
A zeneszerző születésének 250. évfordulóján
A Nemzeti Filharmonikusok Beethovennel a szabadban című koncertsorozata több mint
hatvan éve a nyári időszak páratlan klasszikus zenei élményét nyújtja Martonvásár szívében.
Az idei – hatvankettedik – alkalom különleges, hiszen a bécsi mester kétszázötvenedik születésnapja előtt tisztelgünk, kapcsolódva Martonvásár Beethovenemlékévének programjaihoz.
Ebből az ünnepi alkalomból – a szokásos három koncert helyett – öt estén át hallhatja
Közönségünk a zeneszerző csodálatos műveit, és ezúttal mind a kilenc Beethovenszimfónia elhangzik majd a Brunszvik-kastély gyönyörű parkjában, neves hazai szólisták közreműködésével.
A koncerteken Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója vezényel.
A Fidelio különböző változataihoz Beethoven rendre új nyitányt komponált, a III. Leonóra-nyitány az opera 1806-os előadásához készült. A nagyszabású szimfonikus mű ugyanakkor feszültsége és időtartama miatt nehezen illeszkedik az opera elejéhez, Mahler az általa vezényelt előadásokon a mű fináléja előtt szólaltatta meg.
1822 és 1824 között komponált IX. szimfóniájában Beethoven már nemcsak feszegeti a műfaj hagyományos kereteit, hanem ki is lép azok közül: a négytételes mű időtartama meghaladja az egy órát, és a fináléban – amelynek bevezetésében visszatérnek a korábbi tételek dallamai – énekes szólisták kvartettje és kórus is csatlakozik a zenekarhoz. A mű hatása nemcsak a zenetörténetben követhető – gondoljunk például Gustav Mahler szimfóniáira –, de a mindennapokban is: a szimfónia Herbert von Karajan által vezényelt hangfelvételének időtartamához igazították a ’80-as évek elején megjelent új hanghordozó, a CD játékidejének szabványos hosszát, az Örömóda dallama pedig az Európai Unió himnuszaként gyakran önállóan is felcsendül