„A vokalitás teherbíró képessége minden próbát kiáll, a technika folttalan – frazeálás tekintetében bámulatra méltó -, a muzikalitás magától értődően érzékeny és nagy formátumú” – írta egy kritikus Robert Dean Smith 2012-es, Müpa-beli Tannhäuser-alakításáról. Az amerikai sztártenor ma az egyik legkeresettebb Wagner-énekes, aki a zeneszerző számos jelentős tenorszerepét megformálta már – rendkívül hosszú ideig, 1997 és 2012 között a Bayreuthi Ünnepi Játékokon is.
A produkciót, amellyel a Budapesti Wagner-napok sorozatában lassan teljessé válik a zeneszerző operai életművének bemutatása, az a karmester vezényli, aki pályáját a Berlini Opera első kürtöseként kezdte, és csak az 1990-es években fordult a vezénylés felé. Sebastian Weigle öt egymást követő évben lépett fel Bayreuthban, 2004 és 2009 között a barcelonai Gran Teatre del Liceu fő-zeneigazgatója volt, ugyanezt a tisztséget 2008 óta a Frankfurti Operaház élén tölti be. Itt vezényelte egy izgalmas, új rendezésben Wagner éppen 175 éve bemutatott, első sikeres operáját, a Rienzit is.
A 14. századi Rómában játszódó mű még nem tekinthető a zeneszerző érett művének, egy neves kortársa szarkasztikusan meg is jegyezte, hogy „a Rienzi Meyerbeer legjobb operája”. A nagyszabású tablókban, élvezetes mozzanatokban gazdag alkotás azért már magán viseli a későbbi Wagner-remekek vonásait is, és jelentős lépcsőfokként szolgált a szerző számára a Tannhäuser felé. Bár az opera a 19. században – Wagner fenntartásai ellenére – mindvégig sikeres maradt és gyakran előadták, a 20. században, valamint napjainkban sajnálatosan ritkán kerül színre.