„The composer spent the most beautiful seven years in Galanta. At that time, the Galanta band was famous when Mihók was the first violinist. But it was even more famous a hundred years before. Around 1800, several books of Hungarian dances were published in Vienna. One of these described its sources as: „von verschidenen (sic!) Zigeunern aus Galantha”. (…) Let this small work follow this old Galanta tradition” – wrote Kodály on the published manuscript.
Zoltán Kodály (1882–1967) composed what remains one of his most popular symphonic works in 1933 for the 80th anniversary of the Budapest Philharmonic Society and it was premiered the same year.

(more…)

Élete utolsó hónapjaiban, 1945 nyarán, kora őszén alkotta Bartók 3. zongoraversenyét. Feleségének, Pásztory Dittának szánta; részben ez is magyarázza, hogy annyira elüt a kompozíció karaktere az előző zongoraversenytől. A szonátaszerkezetű első tétel a vonósok „erdőzsongásával” kezdődik. A zongora ehhez verbunkos ízű melódiát társít.

A lassú tétel felirata egyedülálló Bartók életművében: Adagio religioso. A „vallásos” adagio Beethoven híres vonósnégyes-tételére emlékeztet anélkül, hogy azt hangról hangra idézné: az op. 132-es a-moll kvartett lassújára, amelynek Beethoven a „felgyógyult beteg hálaéneke lyd hangnemben” címet adta. A zenekar imitációs bevezetője után a zongora korálszerű, egyszerű harmóniákkal kísért melódiát játszik, majd újra váltakozva imitáció és korálsor következik, ahogy Beethovennél. Nem alaptalan ebben személyes vallomást látnunk: 1945 nyarán, Saranac Lake üdülőhelyen Bartók átmenetileg valóban úgy érezhette, gyógyul, végre jobbra fordul minden. A tétel középrésze ugyancsak a saranaci nyaralás emlékét őrzi: itt jegyzett fel ugyanis Bartók madárénekeket. Közülük többet hangról hangra felhasznált a kompozícióban.

A zárótétel 3/8-os rondó, amelybe még egy fúga is belefér. Bartók a tisztázatot már nem tudta végigírni: tizenhét ütem a partitúrából üresen maradt. Serly Tibor végezte el az utolsó retust. Közel fél évvel a zeneszerző halála után, 1946. február 8-án, Sándor György szólójával hangzott el először a mű, s óriási sikert aratott.

I. Adagio – Aallegro no troppo
II. Allegro con grazia
III. Allegro molto vivace
IV. Finale. Adagio lamentoso – Andante

„I am firmly convinced that this is the best of all my compositions. I love it as I have never loved any other work” – wrote Tchaikovsky before the premiere of his final work in October, 1893.

The piece was a moderate success at its first performance in Saint Petersburg. However, a few days later, on November 6th, the day when Tchaikovsky died, word went round that in this symphony the composer had in fact written about his own death. On November 14th, it was performed at a concert staged in tribute to his memory. Rimsky Korsakov wrote after this event: The public now went into raptures over the symphony that at this moment began its shining career of fame and popularity gradually conquering the whole of Europe.