Ez történt


Bartók – ahogyan mindig is kellene

2005. 10. 29.


Tudom, egy hónap telt el, de engem nem hagy nyugodni az élmény s tanulságai. Ül a tévénéző a készülék előtt, és várja a ValóVilág meg Győzike után a csodát.


Olvassa az ember a magyar sajtót, és Bartók halálának 60. évfordulója (szeptember 26.) mellett úgy megyünk el, mintha a bartóki magatartás nem lenne egyike a legnagyobb magyar példaadásoknak, művészete nem lenne a világ egyetemes kultúrájának egyik csúcsa. És a példa napjainkban aktuálisabb, mint talán soha máskor. És ekkor, a zene napján (legalább a világban látható két műholdas adónkon) a műsorlap a Dunán október 1-jére Bartók-hangversenyt ígér – no nem főidőben, de – legalább – 21.45-kor a Művészetek Palotájából. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényli. Az M2 a cím eleje elé odabiggyeszti, “Bartók-est – Bartók Béla halálának 60. évfordulójára”.


Néhány értelmes eligazító szó után elkezdődik a hangverseny, és egyre jobban varázsa alá vonja a néző-hallgatót. Amikor még az MTV elsőrendű kötelességének tarthatta a magyar művészet legnagyobb értékeit bemutatni (tudom, egészen más körülmények között), Horváth Ádám forgatott egy nagyon szép Fából faragottat, ha emlékezetem nem csal, Orosz Adél, Róna Viktor, Kékesi Mária és Forgács József közreműködésével. Szép emlék. De ez a mostani bábszínházi feldolgozás, valahogyan magával ragadóbb. Köszönet Kocsisnak, hogy valamely nagy mű előadásának dirigálásáról lemondva, lement zenekarával a zenekari árokba, és hitt a Bábszínház művészeinek káprázatos tudásában. Eszembe jutott egy ember, dr. Szilágyi Dezsőnek hívják, aki akkor a színházat vezette, és aki maga adaptálta Bartók művét bábszínpadra. Külön szakmai elismerés Apró Attilának és stábjának, akik a képvágások és a zenei motívumok nagyszerű egybedolgozásával a néző számára észrevétlenül fokozták a bábegyüttes kiváló produkciójának sikerét. Örült az ember a közvetítésnek, és büszke volt arra, hogy világszerte nagyon sokan láthatták ezt a produkciót, és éppen ezt látták 2005-ben Magyarországról! Bár itthon is ezt láthatnánk gyakrabban!


Sándor György, ny. szerkesztő
(Népszava, 2005. október 29.)