Miczki Rita - I. hegedű - zenekari tag

Hogy mit ad a zene? Egy kedves emlékemet szeretném leírni, amelynek köszönhetően megértettem ezt a kérdést! 

Zenekarunk egyik próbáján esett meg velem, hogy az éppen játszott mű közben, a pillanat ezredrészében  „kizökkentem” a zenekari közegből, körülöttem azonban továbbra is gyönyörű hangok szóltak sok művész munkája eredményeképpen. Hirtelen kívülálló lettem, szinte felébredtem egy meditáló állapotból, amelyről nem tudtam, hogy amúgy létezik. Akkor vált számomra egyértelművé, hogy az, aminek a hétköznapokban, egy zenekari próbán részese vagyok, egyáltalán nem szokványos dolog.
Furcsa érzésemről a próba szünetében beszámoltam az egyik kedves kollégámnak, aki erre azt mondta;  „akkor most már tudod, hogy mi a flow…"
Igen, már tudom… és sosem szeretnék kimaradni belőle…

Továbbolvasom
100 évesek vagyunk