Marton Gabriella - szoprán - énekkari tag

Szenvedélyesen szeretem a munkámat! Valójában legkedvesebb időtöltésemből, a zenélésből élek.
Úgy érzem, sikerült életfogytig meghosszabbítanom a diákéveimet. Folyamatos tanulás, gyakorlás az éneklés és a hangszerjáték terén is, és persze a fellépések, utazások izgalma!
Csodás, időnként nagyon nehéz, de SZERELEM!
Mi mindig csapatban vagyunk, sok mély barátság szövődik köztünk. Legkedvesebb barátnőmmel, kollégáim szerint az „ikremmel” én is itt találkoztam, rá ma már inkább úgy gondolok, mint a testvéremre.
Szülővárosom Pécs. Ott jártam zenei általános iskolába és zeneművészeti szakközépiskolába is. Az akkori nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán végeztem, a diploma után pedig felvételt nyertem az éppen akkor megalakult Nemzeti Énekkarba.
Mindig is a zene és a tánc volt az egyik meghatározó pillére az életemnek – a másik a CSALÁD.

Szerencsésnek érzem magam mindkettőért!

100 évesek vagyunk