Ez történt


Úgy hozta a véletlen, hogy nem egészen…

2007. 01. 01.


…egy héttel a Gurrelieder megszólalása után ismét különlegességgel szolgált az érdeklődőknek Budapest hangversenyélete:


Mahler 3. szimfóniája, ha nem is olyan ritkán hallható, mint Schoenberg kompozíciója, semmiképp sem tartozik a repertoár alaprétegéhez. Előadását rendkívüli feladattá avatja a szokatlan terjedelem (másfél órás időtartamával ez Mahler leghosszabb műve), a nagy apparátus (mamutzenekar, női és gyermekkar, altszólista), és végül – de inkább elsősorban – a darab nehézsége, az a feladat, amely elé a partitúra kifejezés, formálás, technikai kivitelezés terén állítja a muzsikusokat. Nem is oly régen, 2004 decemberében hallhattuk a Harmadikat a Kongresszusi Központban Semyon Bychkov és a Kölni Rádiózenekar emlékezetes előadásában – most a NEMZETI FILHARMONIKUSOK játszották el JEAN-CLAUDE CASADESUS betanításában. A 72 éves francia karmester, Pierre Dervaux és Pierre Boulez egykori növendéke, az Orchestre National de Lille alapítója és vezetője korábban már vendégszerepelt az NFZ élén: 2003 októberében sikeres Ravel-Rimszkij-Korszakov-estet vezényelt honfitársa, Jean-Efflam Bavouzet közreműködésével.


A hatalmas nyitótételben (“Pán ébredése”) az indulókarakter nem nélkülözte a partitúra által megkövetelt erőt és határozottságot; a témaprofilokat tartás jellemezte, a dallamokat Casadesus szélesen kifeszítette. Az energiák meggyőző, nagyvonalú adagolása jellemezte a tételt, amelynek változékony formáját a zenekar felkészülten, hitelesen teremtette újra – gyakran fel kellett figyelni az Első részben különleges szerepet játszó, derekasan helytálló rézfúvókra (Mahler nyolc kürtöt ír elő a kottában). A Második rész (Mahler így foglalja egybe a további öt tételt) zenéi közül a Tempo di Menuetto (“Amit a mezei virágok mesélnek nekem”) a vonós játék lágyságával, áttetsző hangzásával tűnt ki, a Scherzandóhoz érve (“Amit az erdei állatok mesélnek nekem”) Casadesus és a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai a karakterizálásban az ártatlan játékosságot idézték meg, s tetszettek a tétel nosztalgikus lontano effektusai is. A 4. tétel (“Amit az ember mesél nekem”) Nietzsche-megzenésítésében (O Mensch! Gib Acht!) NÉMETH JUDIT szólóját kezdetben nem találtam kellőképp átéltnek-rugalmasnak, később azonban hangja melegséggel telítődött, előadásmódja kifejezővé vált. A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA (karigazgató: THÉSZ GABRIELLA) és a NEMZETI ÉNEKKARNŐI KARA (karigazgató: ANTAL MÁTYÁS) szépen teljesített az 5. tétel (“Amit az angyalok mesélnek nekem”) Bim-bam-zenéjében, a finálé (“Amit a szerelem mesél nekem”) himnikusan emelkedett hangvételű dallamfolyamát – a gigantikus nyitótétel mellett a kompozíció másik terjedelmes tételét – pedig a karmester tudatos építkezéssel, tervszerű fokozással juttatta el a végkifejlet szertartásszerű üstdobütéseinek apoteózisáig. (November 9. – Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Nemzeti Filharmonikus Zenekar)


Csengery Kristóf
(Muzsika, 2007. január)