Ez történt


Tiszteletbeli magyarok és Bartók

2009. 10. 02.


Évadnyitó hangversenyét tartotta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán vezényletével, Komlósi Ildikó és Palerdi András közreműködésével. Az első látásra meghökkentő program három zeneszerző fiatalkori alkotását tartalmazta, míg a koncert első felében a vidámság, gondtalanság dominált (Haydn „A reggel”, Schubert III. szimfóniája), addig a második rész sűrű zenéje, eszmei mondanivalója adott alkalmat végiggondolni Bartók remekét (A kékszakállú herceg vára).

 

Joseph Haydn és Franz Schubert egy-egy D-dúr szimfóniája szerepelt, ha az életkort nézzük, Schuberté született legkorábban, még tizennyolc éves sem volt. Haydn „A reggel” szimfóniája a hatos sorszámot viseli, a szimfónia mint műfaj még kiforratlan, ha összevetjük a mester utolsó, szintén D-dúr remekével, meglepő, de mindenképp tanulságos eredményre jutunk, ezzel persze nem akarom kisebbíteni a korai szimfóniát. Nem is igen lehet, hiszen „A reggel” (Hob.I:6) egy rendkívül kellemes, napsugaras mű, sokszor még a barokk hagyományok jegyében zajló zenei történések ellenére is.

 
Haydn egyik első szimfóniája ritkán hangzik el, az első tétel gyors részének főtémája azonban ismerős volt a rádióhallgatóknak. A kis létszámú zenekar nagyszerűen játszott, igazi örömzenélést hallottunk, jókedvre derített a mű. A lassú tétel szinte nonvibrato megközelítése érdekes volt, a hegedűszóló remek, a Menüett különleges hangszerelése – a fagott-, bőgőszóló a vonósok pizzicatói alatt – nem is fordul elő máskor Haydnnál. A záró tétel szólói is a barokk concertókkal állítják párba Haydn első néhány szimfóniáját.

 
Schubert III. szimfóniája (D 200) is ritka vendég a koncerttermekben, míg Haydn műve a műfajon belüli útkeresésé, addig Schubert talán az érett haydni szimfóniák nyomán keresi egyéni hangját. Bevallom, ez a szimfónia számomra nagyon kedves, kiemelt helyen szerepel. Az a fantasztikus életöröm, ami a műből árad, megkapó, annak fényében különösen, hogy Schubert a későbbiekben igen ritkán írt ennyire felszabadult, gondtalan részeket, nagyobb formai egységeket.

 
A lassú bevezetés mindkét műben remekül épült fel, a Schubert-tételben nagyobb lehetőség nyílt a gyors rész előkészítésére. Pregnánsan, könnyedén futottak a fuvola és a klarinét skálái. Bár nem vagyok a virtuóz tempók ellen, sőt kifejezetten szeretem, de az Allegro részt iszonyú gyorsnak találtam, értékelhetetlen felütésekkel. A kidolgozási részben jó hangsúlyokat, szép hangzásarányt, szólókat, a tempó miatti zökkenőket hallhattunk. A második tétel Adagiója is az elvártnál gyorsabb volt, azonban így más megvilágításba került ez a szakasz. A klarinét szólója nagyon tetszett, az esztamok kiválóan szóltak. A Menüett 2+2 ütemes karaktereinek különbsége lehetett volna szembetűnőbb, a trió oboaszólója eszményi előadásban hangzott fel, a majdnem keringőbe áthajló esztamok fantasztikusak voltak, szinte lélegeztek. A rossinis záró tételben is a hajszoltságot éreztem, a hegedűk nem voltak együtt az elején, de a hangsúlyok megfogása ismét karakteressé tette az előadást.

 
Bartók A kékszakállú herceg vára című operájáról kivételesen sok tanulmány született, a műfaj történetét tekintve. Érdekes megközelítéseket lehet olvasni, a pszichológusitól kezdve az irodalmiig, zeneiig, ha valaki szereti ezt az operát, kedvére talál elemzéseket, felvételeket. Az élő zene azonban más, a hallgató is szinte részese a mű megszületésének. Ahogy a zene, úgy a szöveg is nagyon fontos, a kettő ebben az esetben elválaszthatatlan, a szimbólumokkal átszőtt történet Balázs Béla munkája. Nem véletlenül mondta, tréfásan, hogy a névjegyére azt kellene írni, hogy „Bartók Béla szövegírója”. A pénteki, Bartók születése évfordulójának előestéjén – ahogy az a Nemzeti Filharmonikusok műsortervében régóta szerepel – Bartók-mű is elhangzott, nagyszerű előadásban. Bartókot nagyon jól vezényelni Kocsis Zoltán privilégiuma, legyen szó az általa vezetett együttesről, vagy olyanról, ahol csak vendégként dirigál. A művek legmélyére lát, a bartóki életművet, a darabok egymásra hatását, viszonyukat rendkívüli módon ismeri és ismerteti. A 25-i koncert Kékszakállúja – talán nem is kell mondani – azt a nívót hozta, ami Kocsis és az NFZ sajátja, különösen a Bartók-művekben. Juditot a kiváló szoprán, Komlósi Ildikó énekelte, az asszonyi gondoskodást, a tépelődést érzékeltetve, a kérésből követelésbe való utat járta be, melyet végig kellett járjon. Palerdi András hangja talán kevésbé volt erőteljes a forte részeknél, így a herceg imponáló jelenléte néha háttérbe szorult. A prológot Szacsvay László mondta el, ráhangolva a közönséget az előadásra.

 
Nagyon szép estét kaptunk ez alkalommal is, könnyed első részt, tanulságos operát.
 

Megjelent: Papiruszportal.hu, 2009. október 2., Szerző: szabói