Ez történt


Spanyolországban turnézik a zenekar

2017. 02. 19.



Vasárnaptól négy hangversenyt adnak Spanyolországban a Nemzeti Filharmonikusok Kovács János vezényletével. Első koncertjük Gironában, az Auditori de Girona hangversenytermében csendül fel, másnap a barcelonai L’Auditoriban, kedden az Auditori de Zaragozában, február 22-én pedig a madridi Auditorio Nacionalban lépnek színpadra – közölték a Nemzeti Filharmonikusok szerdán az MTI-vel.
A műsorban Haydn Esz-dúr trombitaversenye hangzik el Mireia Farrés trombitaművész közreműködésével, Ránki Dezső előadásában Mozart Esz-dúr zongoraversenye szólal meg, és a programot Mozart C-dúr “Jupiter” szimfóniája zárja. Mireira Farrés kérésére Kocsis Zoltán emlékére a hangverseny elején Schubert Ave Maria című művének zenekari kíséretes, trombitaszólós változata is felcsendül.
A Nemzeti Filharmonikusok legutóbb 2014-ben jártak Spanyolországban az Agencia Camera ügynökség meghívására, amellyel mintegy két évtizedes jó kapcsolatot ápolnak. Akkor Kocsis Zoltán vezette az együttest és négy városban (Vitoria, Lleida, Girona és Barcelona) adtak nagy sikerű, ráadásokkal teli hangversenyeket.
A magyar közönség a Nemzeti Filharmonikusokat legközelebb március 5-én a Zeneakadémia nagytermében hallhatja a Kodály Zoltán-emlékkoncerten.