Ez történt


Sir UNICEF (Roger Moore és az NFZ)

2007. 10. 31.


Beszámolót kellene írnom erről az estéről, de nem vagyok biztos, hogy képes leszek egy értelmes cikket kiszenvedni.


Volt egy Ruszlán és Ludmilla – nyitány, mravinszkiji tempókkal, de a Leningrádiak kvalitásai nélkül – ám ez még előtte. És volt, de már utána, az Egy kiállítás képei, persze Ravel hangszerelésében – egy-két apró maszattól, gikszertől eltekintve korrekt előadásban.


Amit azonban, úgy hiszem, leginkább mindenki várt, az Saint-Saëns (amúgy a konferansz hölgy szerint “szanszenz”) népszerű darabja, Az állatok farsangja volt (bájos előadásban, sok szép szólóteljesítménnyel). Legalábbis a Sir Roger Moore-t fogadó tapsvihar miatt így kell vélelmeznem.


A Glinka-nyitány előtt az ilyenkor szokásos udvariassági kör – mely azonban most a legkevésbé sem volt érdektelen. Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója köszöntötte a vendéget, majd a színész beszélt az UNICEF-hez fűződő kapcsolatáról. Színesen, szellemesen. És időnként torokszorítóan is, amikor Audrey Hepburnt, vagy épp ghánai, zambiai, guatemalai élményeit említette.
Sir Roger épp így kommentálta a kompozíciót is, lehetetlen azt az eleganciát leírni, ahogy tette, az apró baki is bájos volt, egyáltalán, felesleges magáról az estről többet írnom, akit érdekel, majd megveszi DVD-n.


Most ugrik el, messze, ez az írás a muzsikától, de meg kell tennem – életemben egyetlen ember kézfogása jelentett oly sokat, mint a szünetben Sir Rogeré, 1996 májusában Prágában, a Tigrisben Hrabalé.


Merthogy Roger Moore kiskorom óta legkedvesebb színészem. Az én generációm gyerekkorában az Ivanhoe bevezető zenéjét énekelte (no meg persze A Tenkes kapitányáét és az Orion űrhajóét), Simon Templart szülői tiltás miatt csak a paplan alól nézhette, a Minden lében két kanál sorozatot már “legálisan”. És aztán jött a 007-es ügynök (érdekes: ha rákérdezek, szinte minden férfi Moore-t tartja a legjobb Bondnak, a hölgyek viszont általában Conneryt preferálják).
Nagyanyám negyven éve azt mondogatta nekem: majd ha felnősz, olyan leszel, mint a Roger Moore. Szegény, alaposan mellétrafált, ha látna ma középkorúan, kopaszon és sörpocakkal, táskás szemekkel…


Viszont a brit filmcsillag megőrizte fiatalságát, sármját, szinte hihetetlen, hogy nemrégiben múlt nyolcvan éves, hatvannak se néz ki. Szálfatermetű, szemüvege mögül huncutul villan ki a jellegzetes moore-i szempár, s hihetetlenül kedves.
Ízlés, beállítottság dolga, kinek mely képkockák filmtörténeti jelentőségűek. Számomra például a Hamlet-monológ Laurence Olivier-vel, vagy ahogy Ingrid Bergman csókol az Akiért a harang szólban, ahogy Chaplin diktátora játszik a földgömb-lufival.


Azt kezdettől fogva tudtam, hogy Roger Moore nem csak egy jóképű, jó kiállású férfi, hanem jó színész is. Aztán, amikor a 25 millió fontos váltságdíjban megláttam azt a jelenetet, ahol egy cicát simogat, appercipiálnom kellett, hogy nemcsak jó színész – nagy színész.
S immáron tudom, hogy embernek is nagyon nagy.


2007. október 29.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jótékonysági koncertje az UNICEF javára
Km.: Sir Roger Moore – narrátor
Vez.: Kocsis Zoltán


Heiner Lajos
(Café Momus, 2007. október 31.)