Ez történt


RZ 25

2006. 05. 01.


Március utolsó napján RÁCZ ZOLTÁN művészi pályafutásának huszonöt éves jubileumát ünnepelte az operaházi Bartók-bemutatókkal egy időben is szép számban megjelent közönség.


Az AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES alapítójának és mozgatójának köszöntéséhez zenei életünk jeles személyiségei járultak hozzá, így a személyes alkalmi jellegen túl – vagy éppen amiatt – a megszokottól üdítően eltérő, pompás hangverseny tanúi lehettünk. Az alkalomhoz illő humoros mozzanatokban sem szűkölködő műsorösszeállítás ereje abban állt, hogy az egyes darabok az informális keretekből minduntalan az emelkedettebb régiók irányába mozdultak el.
(…)


18. századi kuriózumként szólalt meg Mozart egytételes Üvegharmonika-kvintettje (K.617) GYÖNGYÖSSY ZOLTÁN (fuvola), HORVÁTH BÉLA (oboa), FEJÉRVÁRI JÁNOS (brácsa) és DÉRI GYÖRGY (gordonka) közreműködésével, a négy ütővel játszó, s emellett a párbeszédekre épített darab egészét meghatározó Rácz Zoltán vezényletével. John Cage Fads and Fancies in the Academy (Fricskák és axiómák az Akadémián) magyarországi bemutatóján az Amadinda  Ütőegyüttes tagjai (Bojtos Károly, Holló Aurél és Váczi Zoltán) mellett KOCSIS ZOLTÁN működött közre. A “könnyű kézzel megírt darabok” (Wilheim András ismertetése a hangverseny szórólapján) szerzőjét hallás útján a beavatatlan csak rendkívüli képességek birtokban tudná megállapítani. Mindez akár meglepő is lehetne, ha nem Cage írta volna a művet 1940-ben, egy iskolai táncünnepségre. Mindenesetre a karaktervariációkat takaró és fennhangon bejelentett mókás címek után a közönség felváltva derülhetett a kopogva ujjgyakorlatozó, majd bal kézzel jazzelő Kocsis Zoltán játékán (és veretes angol kiejtésén, mellyel makacsul számolt egytől kilencig a “Jövőbeli kilátások a) Pesszimista” című tételben).


A szünet után Kocsis Zoltán dirigálásával a NEMZETI FILHARMONIKUSOK is bekapcsolódtak az ünneplésbe. Először J. S. Bach E-dúr versenyében kísérték Rácz Zoltán szólóját: abban a műben, mely eredetileg hegedűversenynek készült (BWV 1042), de Bach csembalóra is átírta (BWV 1054). Rácz Zoltán verziója, mely a hegedűversenyt vette alapul, különösen a második tétel lírájában bizonyult az eredeti hangszert is feledtetni tudó szerencsés megoldásnak.


Az utolsó szám, a Bartók-évhez kapcsolódó Concerto két zongorára és zenekarra közreműködői a beteget jelentő Ránki Dezső és Klukon Edit helyett a következők voltak: JANDÓ JENŐ és Kocsis Zoltán zongorázott, EÖTVÖS PÉTER vezényelt. Az olvasónak nyilván nincs kétsége afelől, hogy ennél nagyobb szabású befejezést nehéz lett volna kitalálni. Eötvös energikus és célirányos mozdulatai nyomán a közreműködők és az ünnepelt jóvoltából a Bartók-mű ütős-zongorás ősereje betöltötte a termet. (Március 3l. – Zeneakadémia)


Németh G. István
(Muzsika, 2006. május)