Ez történt


NFZ, Skrowaczewski

2008. 07. 01.


Varázslatos egyéniségű és tudású művész vezényelte Mozart C-dúr (K. 338) és Bruckner 7. szimfóniáját a NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR hangversenyén. Az lengyel STANISLAW SKROWACZEWSKI a nemzetközi hangversenyélet egyik nagy öregje, bár nálunk valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva régóta nem járt, és a zenészek között is kevesen ismerik.


Hetvenkét (!) éves karmesteri pályája során a világ legjobb zenekarait dirigálta, vezetőként több együttest is a jelentősek közé emelt, lemezfelvételeit (különösen Bruckner szimfóniáiból készített sorozatát) a szimfonikus repertoár elismert és keresett interpretációi között tartják számon.


Manapság (nálunk és a nagyvilágban egyaránt) a vezető zenekarokat többnyire hangszeres szólistákból lett karmesterek irányítják, akik a vezénylést pályájuk egy bizonyos pontján választották második vagy éppen első hivatásként, s nagyrészt autodidakta módon tanulták. Talán ezért is volt tanulságos élmény most olyan művészt látni a pódiumon, aki a karmesteri szakma technikai elemeit ugyanolyan olyan virtuózan birtokolja, mint magát a zenét. (NB. Eredetileg Skrowaczewski is zongoraművészként kezdte pályáját, de második világháborús kézsérülése korán kettévágta fényesen induló karrierjét.) Az idén 85 éves karmester vezénylése ugyanis az elegancia, a takarékosság, a pontosság, az álló- és átlátóképesség iskolapéldája. Mozdulataiban minden irány és apró gesztus önálló jelentést hordoz.


Fontos hangképzési, dinamikai és formai utasítások rajzolódnak ki abból is például, hogy a vállát éppen milyen magasan tartja, hogy a könyökét a törzséhez képest melyik pontra helyezi, hogy a két keze együtt vagy külön mozog, de abból is, hogy a kézfeje magasabbra (alig volt ilyen pillanat, de mindnek különleges jelentősége volt) vagy alacsonyabbra kerül a vállánál. Mindehhez persze olyan partnerek kellenek, akik értik, és le tudják fordítani a hangszerek nyelvére a legapróbb rezdülésekbe kódolt üzeneteket is. Bár Skrowaczewski eszköztárában a taktírozás szinte mellékes és olykor alig észrevehető tevékenység, keze alatt a zenekar mégis mindvégig áttetszően és pontosan játszott. Kocsis Zoltán elmúlt évekbeli zenekarépítő munkájának egyik legnagyobb eredménye mutatkozott meg abban, hogy a Nemzeti Filharmonikusok zenészei nemcsak hajlékonyan követték a pulpitusról kapott instrukciókat, hanem felszabadult önállóság is sugárzott a játékukból. Tévedés lenne persze azt gondolni, hogy a vendégkarmester pálcaművészete határozta meg a koncert hangulatát. Skrowaczewski ugyanis az előbb felsoroltakat (beleértve fantasztikus anyagismeretét és rutinját is) csak alapként használta, és természetes egyszerűséggel állította a művek szolgálatába. Nadia Boulanger egykori zeneszerző tanítványa (maga is finom rajzolatú, szép hangzású művek alkotója) egyrészt analitikus igénnyel, másrészt újraalkotó fantáziával tárta elénk Mozart és Bruckner zenéjét.


Mozart utolsó salzburgi szimfóniájában a derű és a melankólia, a hangszínek fényei és árnyai, a szabályos periódusok és az apró formatani csavarok olyan magától értetődően bontakoztak ki, hogy önkéntelenül azok a zeneakadémiai analízisórák jutottak eszembe, melyeken ezt a művet a klasszikus arányok és a harmónia egyik legtökéletesebb példájaként elemeztük. Maradandó emlék a zárótétel, mely a historikus előadások (egyébként általam is kedvelt) motorikus felfogása helyett a humort helyezte előtérbe, s hullámhegyek-hullámvölgyek közötti folyamatos száguldásba vonta be hallgatóját. A Bruckner-szimfóniában megcsodálhattuk a dinamikai rétegzettség finomságait, a hangszínek simaságát – a harsány szakaszokban is -, valamint a rézfúvók gazdag és csiszolt hangzását. Skrowaczewski e zene bombasztikus elemei helyett a benne rejlő mikrovilágok belső szépségeit, a derűt, a nyugalmat, s ennek nem ellentmondva: a lendületet és a sohasem fékezhetetlen, hanem pozitív energiákat emelte ki.


Interpretációjában (még a szélesen hömpölygő első tételben és a Scherzóban is) sokkal inkább érezhettük Bruckner zenéjét a haydn-i és mozarti hagyományok folytatásának, mint a wagneri „Gesamtkunstwerk” szimfonikus letéteményesének.


(Május 8. – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Nemzeti Filharmonikus Zenekar)


Szitha Tünde
(Muzsika, 2008. július)

100 évesek vagyunk