Ez történt


NFZ, Repin, Kocsis

2007. 04. 26.


Vadim Repin hamar visszatért. Egy hónapja Mendelssohn (Magyar Narancs, 2007. március 29.), most pedig Brahms hegedűversenyét játszotta. Ezúttal a technikai tökélynél többre vágyott, pupillatágító formátummal muzsikált.


Játékának könnyedsége letaglózóan mágikus volt, pedig eddig úgy tudtuk, hogy ezt a darabot nekifeszülés nélkül nem lehet eljátszani. Bőséggel hagyott erőt a harmadik tétel arisztokratikus duhajkodásához, és aki duhajkodott már arisztokratikusan, az tudja, hogy ahhoz képest egy plebejus tombolás csak relaxáció. Repin minden tételt egyetlen ívre feszített fel, a hangokat tömött sorokba sorakoztatta, de azok nem léptek egymás sarkára, nem is botlott meg egyik sem. Összekoccanásra nem hallottunk példát. Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kísért, könynyedén húzatta magát a szólistával. Nyilván a hegedűs is ráérzett a koncert hőfokára, mert most nem elégedett meg egy akrobatikus ráadással, YsaRe 3. szonátáját (Ballade) toldotta a hivatalos műsorhoz. Érdektelenné tette, hogy a darab technikailag nehéz, a kompozíció mélységei felé terelte a figyelmet. A versenymű előtt egy spiritusztól túlcsorduló Haydn-szimfóniát (No. 101) hallottunk. Abban, hogy a mű a szellem tobzódásaként állt elénk, Kocsis Zoltán jócskán ludas, de azt nem tudjuk, hogy pontosan mely mozdulatait „hibáztassuk” ezért. Ezek a mozdulatok ugyanis inkább a darab élvezetéről, s nem a darab koordinálásáról tudósítottak. A szünet után, amikor Rachmaninov általam nem ismert Harangok (Kolokola) című darabját vezényelte, előjött belőle a kormányos. Hatalmas zenekart, nagy kórust és énekes szólistákat állított csatasorba, hogy az Edgar Allan Poe verseinek orosz fordítására komponált képeslap-zsánertől a szőrszál-egyenesítő horrorig vezetett kompozíciót felfedeztesse. Ténykedésének sikerét a dermedt és tétova, a záró tétel nyomasztásától megszabadulni képtelen, tompa taps tökéletesen jelezte.


Művészetek Palotája, Bartók terem, április 19.


Molnár Szabolcs
(Magyar Narancs, 2007. április 26.)

100 évesek vagyunk