Ez történt


Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis, Cascioli

2004. 06. 12.


Gianluca Cascioli zongoraművész pályája 10 évvel ezelőtt ívelt fel, amikor megnyerte az Umberto Micheli Nemzetközi Zongoraversenyt, melyet olyan kiválóságok zsűriztek, mint Maurizio Pollini vagy Luciano Berio. A győzelmet lemezszerződés és koncertmeghívások követték, Cascioli friss életrajzában sztárzenekarok és sztárkarmesterek egész sorával találkozhatunk.
Első látásra elméleti fizikusnak mondanám ezt a szemüveges, vékony, kicsit hajlott hátú, félszegen mozgó fiatalembert, aki megjelenését meghazudtoló módon hallatlanul oldottan, lazán, mindenféle feszültségtől mentesen zongorázik. Bevallom, az is nagyon szórakoztatott, ahogy külső adottságai dacára érzéki amorozóként egy-egy pillanatra szabadon maradt kezével könnyű röptű pillangókat rajzolt a levegőbe.


Nem is tudtam mosolygás nélkül hallgatni Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének első perceit, olyasféle derű lett úrrá rajtam, mely, azt hiszem, a legnemesebb és a legszebb emberi érzések egyike. Cascioli annak ellenére elnyerte szimpátiámat, hogy zongorázása az idő előrehaladtával egyre kevésbé tetszett, egyre több kidolgozatlan, elnagyolt megoldásra lettem figyelmes.
A zenekar Kocsis Zoltán vezényletével nagyszerű partnernek bizonyult. Már a zongoraverseny előtt felhangzó Csajkovszkij-darab, a Szláv induló megformálása is jelezte, hogy az együttes nem idényvégi formában fog muzsikálni. Ez a tetszetős, népies koloritokban bővelkedő, dekoratív, de egy kicsit üres darab, jóleső harsánysággal szólalt meg. A zongoraversenyhez hangulatában kevésbé, de hangnemét tekintve tökéletesen illeszkedett.


Cascioli játéka hű tükre volt annak a személyiségnek, melyet az első benyomások alapján felvázoltam magamban. Egy amerikai kritikus a kései Glenn Gouldhoz hasonlította Casciolit. A két előadó jellegzetes testtartásában kétségkívül van valami közös, játékukban azonban nem sok. Gould talán egész életében nem lépett annyiszor a zongora zengető pedáljára, mint Cascioli ezen az egy estén. Az a fajta ritmikai szabadság, rugalmasság, melyről a nyugati zenekritikusok oly lelkesülten írtak, a Zeneakadémia nagytermében túlzott lazaságnak, lezserségnek tűnt, gyakran a hanyagság érzetét keltve. Ráadásul ez a hanyagság számomra nem egyesült az elegancia fogalmával. Cascioli rendre nem ütötte le a zenekar által tökéletesen felkínált magas labdákat, az előzékenyen felépített drámai fokozásokat soha nem tudta zongorahangjával megkoronázni. Futamai nemegyszer összemosódtak, de sohasem annyira, hogy ne lehetett volna észrevenni bennük egy-egy lukat. Néha az volt az érzésem, hogy Kocsis Zoltán az egész éves zenekarépítő, zenekarnevelő munkát egy karmester tréninggel kívánja befejezni: Gianluca Casciolit ugyanis nagyon nehéz kísérni. Erre valószínűleg az ifjú olasz is rájött, a versenymű második és harmadik tételében elkezdett figyelni a karmesterre. A b-moll zongoraverseny interpretációja összességében csalódást okozott, de Casciolit olyan zongoraművészként jegyeztem fel magamnak, aki a jövőben is érdemes lesz a figyelemre.


A szünet után Leonard Bernstein II. szimfóniája hangzott el. Az 1949-ben komponált “A szorongás kora” (The Age of Anxiety) alcímet viselő zenekari mű valójában egy rendhagyó formálású zongoraverseny, melynek költői programja Wystan Hugh Auden azonos című versét követi. Cascioli a zenekari muzsikusokhoz hasonlóan kottából játszotta szólamát, ezúttal igen fegyelmezetten. A színes hangszerelésű, könnyen követhető zenemű a 20. század nyomasztó, szorongattató kompozícióival összehasonlítva számomra kifejezetten felszabadultnak tűnt. A Paul Hindemith művészete előtt tisztelgő, mahleri szomorúságú és Sosztakovicshoz hasonlóan keserű II. szimfónia legfelvillanyozóbb részlete – szorongás nélkül mondhatom – a darab befejezése előtti dzsessz-tétel volt, melyben a zongorát ütősök és cseleszta kísérte. Különleges hangeffektusként egy folyosóra helyezett pianínó is megszólalt. Nem tudtam eldönteni, hogy ezért az effektusért Bernsteinnek tartozunk hálával, vagy a Zeneakadémia szűkös színpadának.


Molnár Szabolcs
(Magyar Rádió, Új Zenei Újság)