Ez történt


Nagy elődök nyomában

2006. 07. 31.


Különleges tehetségű fiatal művész bemutatkozásának tapsolt a közönség


Martonvásár – Hatalamas sikert aratott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Beethoven-sorozatának szombat esti, égzengéstől hangos, Kocsis Zoltán főzeneigazgató által dirigált második koncertje.


Úgy gondolom, a magyar előadó-művészet történetének ismerői az átlagosnál élénkebb érdeklődéssel várták július utolsó szombatját, a Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-ciklusának második estjét. A zenei élet mindig ünnepet ül, amikor egy fiatal, tehetséges “művészígéret” tűnik fel a hazai koncertpódiumokon – a közönség és a szakma ilyenkor a megszokottnál nagyobb jóindulattal figyeli az “új csillag” első lépéseit, drukkol neki és fogadja megjelenését. Több oka is lehet ennek a szimpátiának: sokakban talán szép emlékek, régi nagy koncertek felejthetetlen pillanatai idéződnek fel; esetleg az is megfordul egyik-másik hallgató fejében, hogy néhány évtized múlva nagy idők nagy tanújaként majd ő fogja mesélni: “Én ott voltam, amikor bemutatkozott, ott voltam, amikor a legenda megszületett…” Ezekben a pillanatokban talán valóban a legjobb szándékkal követi mindenki egy-egy magát megmutató tiszta szemű fiatal első szárnypróbálgatásait. 


Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, a zenei világ egyik meghatározó személyiségeként az elmúlt években több pályakezdő művész (Hajnóczy Júlia, Kelemen Barnabás, Zsoldos Bálint stb.) mentora volt már, akiknek sorához ezúttal a zeneakadémiai tanulmányainak legelején járó zongorista, Fejérvári Zoltán csatlakozott. A történet röviden: az országos zongoraverseny-győztes játékát tavaly a tiszadobi zongorafesztivál fiatal tehetségeket bemutató koncertjén ismerte meg Kocsis, ezt követően hívta meg a szombati martonvásári szereplésre – Fejérvári Zoltán Beethoven negyedik, G-dúr zongoraversenyét (op. 58) játszotta pályafutása eddigi legjelentősebb fellépésén. De hadd emeljem most ezt a választást egy másik, szélesebb perspektívába! A G-dúr zongoraverseny, ez az elmélyült, gyönyörű remekmű már két alkalommal játszott fontos szerepet egy karrier indításában: 1897-ben a húszéves Dohnányi Ernő ezt a koncertet játszotta első zenekaros fellépésén a világhírű Richter János vezényletével, és ennek a műnek az ismételt előadásai teszik nevét ismertté a legjelentősebb koncertpódiumokon; 1970-ben, a Magyar Rádió Beethoven-versenyén pedig a 18 éves Kocsis Zoltán robbant be egyik pillanatról a másikra a köztudatba a darab tolmácsolásával. Nos, a világhírű Kocsis Zoltán most, 2006-ban a karmesteri dobogóról a 19 éves Fejérvári Zoltánt kísérte Beethoven G-dúr zongoraversenyében…


Hogy ennek a törékeny testalkatú, végtelenül szimpatikus fiatalembernek a pályája ível-e majd Dohnányiéhoz, Kocsiséhoz mérhető magasságokba, most még nem tudhatjuk – mindenesetre minden joga meg van hozzá, hogy helyet követeljen magának a Nap alatt. Intelligencia, muzikalitás, briliáns, a zenélésre és a zongorajátékra születettek biztonságával működtetett technika, minden elfogódottságot nélkülöző, villámlást-esőt feledtető színpadi jelenlét máris fegyvertárának részei, a Beethoven-koncert hol filozofikus, hol harcosan energikus hangjának hiteles megszólaltatása is szinte már tökéletesen az övé: sokat vártunk, de sokat is kaptunk a fiatal művésztől. A nézőteret zsúfolásig megtöltő hallgatóság óriási ovációval köszöntötte a záróakkordok után: hiszem, nem utoljára… 


A zongoraversenyt az 1. és a 8. szimfónia (op. 21 és 93) keretezte, alkalmat adva rá, hogy felülbíráljam múlt heti kritikai észrevételeimet a tempókérdésről. Bár ezúttal is a szokottnál jóval gyorsabb iramban következtek egymásra a tételek, Kocsis átfogó, minden részletet pontosan a helyére illesztő koncepciója acélabroncsként szorította össze az interpretációkat. A néha már-már kitörni készülő vihart is féken tartó, szenzációsan vezetett és kontrollált előadások teljes joggal váltották ki a közönség lelkes vastapsát.


Szabó Balázs
(Fejér Megyei Hírlap, 2006. július 31.)