„Az emberek tudtak Babij Jarról Jevtusenko verse előtt is, de hallgattak. Amikor azonban elolvasták a verset, a hallgatás megtört. A művészet megtöri a csöndet.” Jevgenyij Jevtusenko híres versének témája a holokauszt egyik legnagyobb tömeggyilkossága: Babij Jar egy szurdok Kijev közelében, ahol egy náci alakulat 1941 szeptemberében több, mint 33.000 ukrán zsidót mészárolt le. Babij Jarban 1976-ig még csak emlékművet sem állítottak. Ez motiválta 1961-ben a költőt, s 1962-ben a zeneszerzőt, hogy a művészet eszközeivel alkossák meg a maguk emlékművét. Dmitrij Sosztakovics először csak ezt az egy költeményt akarta megzenésíteni, később azonban rátalált még három másik Jevtusenko-versre, egy negyediknek a megírására pedig ő maga kérte fel a költőt (ez a vers lett a mű negyedik tételének alapja). Így alakult ki a basszus-szólóra, férfikarra és nagyzenekarra készült, öt tételből álló ciklus, amely lényegében a klasszikus szimfónia-formát mutatja, a második helyen a scherzóval, a harmadik és negyedik helyen két lassú tétellel. Maga Jevtusenko sosem gondolt ezeknek a nagyon különböző karakterű verseknek az összekapcsolására, a végeredmény azonban meggyőzte, s a mű „Babij Jar” című első tételéről egyenesen az volt a véleménye, hogy „a zene a verset nagyobbá, jelentőségteljesebbé és erőteljesebbé tette. Egyszóval, sokkal jobb vers lett belőle.”
A szimfónia szóló- és kórusrészei legnagyobbrészt szillabikusak (vagyis minden szótagra egy hang esik), a beszédhez alkalmazkodó ritmikával, sok hangismétléssel illetve lépésszerű dallamvonallal, s a férfikar csaknem mindvégig egy szólamban énekel. Ettől a puritán énekstílustól való mindenfajta eltérés (például egy-egy nagyobb ugrás, vagy kitartott magas hang) különleges hangsúlyt, drámai, szinte operai kifejezőerőt kap. A zenekari anyag kimondottan illusztratív jellegű, s erőteljes képekben jeleníti meg a szöveg minden fontos mozzanatát. Az első tétel „kurjongató” epizódjának nyers zenéje például a pogromra készülő, „vodkától és hagymától bűzlő” kocsmai csőcseléket ábrázolja. A második tétel („Humor”) cirkuszi hangulatú, harsány zene, melynek 4/4-es lejtése időnként ¾-be megy át, s ironikus keringővé alakul. A vers a humor halhatatlanságáról beszél, s amikor szólista és kórus arról énekel, hogy a humor még a kivégzését is túlélte, majd könnyű táncot lejtett, ismerős dallam hangzik fel: Bartók Béla kétzongorás-ütős szonátájából a harmadik tétel témájának „elhangolt” változata, amely ettől kezdve újra és újra felbukkan a tétel folyamán.  A lassú harmadik tétel  („A boltban”)  a II. világháborút átvészelt orosz asszonyok iránti hódolat kifejezése: „jönnek a boltba egyesével, csöndesen az asszonyok… Kibírtak eddig mindent és ki fognak bírni mindent!” Ennek a tételnek a befejezése a mű egyetlen olyan helye, ahol a férfikar két akkord erejéig három szólamra bomlik: archaikus zárlattal hajol meg a szürke hétköznapok hősei előtt. A szünet nélkül következő, s tematikailag is a harmadikhoz kapcsolódó negyedik tétel („Félelmek”) Oroszország egykori és jelenlegi (azaz 1960-as évekbeli) félelmeiről szól: „Szertefoszlanak a félelmek Oroszországban” énekli a szólista, mialatt a zenekar igen hatásosan teszi hátborzongatóan valóságossá a félelem légkörét… Amikor pedig a versnek a régi időkre emlékező szakaszához érkezünk („Nem féltünk építkezni hóviharban, vagy csatába menni ágyútűzben”), Sosztakovics egy közismert szovjet tömegdalt idéz. A finale („Karrier”) megint csak ironikus, a kisszerű karrieristákat gúnyoló moralizálásának végső csattanója:

„Én úgy építem a karrieremet, hogy nem építem.”