West Side Story – szimfonikus táncok

Leonard Bernstein West Side Story című műve az első mai értelemben vett musical. A műfaj többi, főleg későbbi kompozíciójához képest maradandó értékét részben a jól megválasztott irodalmi alapnak köszönheti: a mű ugyanis Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának zenés adaptációja. Bernstein és szövegírói kezdetben egy Manhattanben élő zsidó és katolikus család közti vallási konfliktus keretei közt tervezték feldolgozni a klasszikus szituációt, azonban később a szereplők identitását kétszer is megváltoztatták. Előbb a helyszín átkerült a Keleti partra, mint amerikaiak és mexikói bevándorlók feszültsége, s csak évekkel később nyerte el a szövegkönyv a végső formáját, amelyben az amerikaiak és a Puerto Rico-i bevándorlók a konfliktus főszereplői. A West Side Story 1957-es Broadway premiere hatalmas siker lett, a produkciót hat Tony-díjjal jutalmazták, majd a musical 1961-es filmadaptációja a 11 Oscar-díj jelölésből tízet elnyert.

A West Side Storyban fontos szerepet kap a tánc: színpadi látványelem, kommunikációs és érzelemkifejezési lehetőség is egyben. Nemcsak a tánciskolai jelenet színes kavalkádjában, de a z amerikai Jets banda és vezetője, Riff fojtott hangvételű jelenetében (a „Cool” fúgában) is táncot látunk, sőt a két ellenséges tábor vezetője közti párbajjelenet is eltáncolva megy végbe. A táncok igen hangsúlyos jelenléte indokolja, hogy Bernstein a West Side Story zenéjéből 1961-ben összeállított zenekari szvitnek a Szimfonikus táncok címet adta. A Szimfonikus táncok a West Side Storyból virtuóz zenekari mű, méltán népszerű repertoárdarabja a szimfonikus zenekaroknak. Zenéjében az eredeti mű összes zenei rétege megtalálható a cool jazztől latin-amerikai társastáncokon át egészen a szinte Stravinskyra emlékeztető klasszikus zenéig.

A szvit az eredeti darab tételeinek sorrendjét követi. A Prológban megismerhetjük a Jets és a Sharks nevű két bandát. A „Somewhere” című dal és az azt követő Scherzo álomszerű képek a két csoport kibéküléséről. A Mambo, a Cha-cha és a Találkozás a tánciskolai jelenet táncait és a két ellenséges táborhoz tartozó fiatal első találkozását jelenítik meg. A virtuóz vibrafon-szólóval kísért „Cool” fúga a Jets csapat feszült tánca, ezt követi a tragikus Párbajjelenet. A szvitet a „Somewhere” dallamát visszaidéző Finale zárja.

100 évesek vagyunk