VIII. szimfónia G-dúr, op. 88

Az európai zene fő áramába a 19. század közepétől kezdve fokozatosan bekapcsolódott a kelet-európai országok zenéje.  Bár a csehországi zeneszerzők az előző században is szép számmal részt vettek a klasszikus stílus kialakításában, de céljaik ekkor gyökeresen megváltoztak: egyre inkább egy saját, nemzeti stílus kialakítására törekedtek. Ezzel a szándékkal indította pályáját e nemzedék első szerzője, Smetana, s ezt folytatta a húsz évvel fiatalabb Antonín Dvořák (1841-1904).

Dvořák munkássága igen sok műfajra kiterjed: operát, nyitányt, kamarazenét, szimfóniát és szólóhangszerre írt művek sorát alkotta. Úgy írt ezekben a hagyományos műfajokban, hogy közben nemzeti sajátosságuk révén önállósodtak a formák. Ezek közül a műfajok közül talán a szimfóniái kaptak kiemelkedő szerepet, hiszen csaknem minden életszakaszában komponált ebben a műfajban. Ez a kötődés emlékeztet a klasszikus zeneszerzők szimfóniával való kapcsolatára. Valószínűleg e példáknak is részük volt Dvořák vonzódásának kialakulásában, hiszen Beethovenhez hasonlóan ő is kilenc művet írt ebben a formában. A Dvořák-szimfóniák tanúsága szerint a komponista mind tartalmi, mind formai szempontból a tradíciók folytatójának vallotta magát. A programzene helyett a brahmsi-schuberti oldalhoz csatlakozott. Ez az állásfoglalás tükröződik a VIII. szimfóniában is: megőrizte a négytételes forma kereteit és a tételtípusokat.

A szimfónia ünnepélyes, klarinétokon, kürtökön és csellókon intonált g-moll bevezetője is a 18. századi hagyományhoz nyúlik vissza, azonban nem követi ezt teljes mértékben. Visszatérése a kidolgozás előtt és – trombitával kiegészítve – a visszatérési szakasz előtt egyéni megoldás, cezúrajelölő szereppel ruházza fel az egyébként bevezető funkciójú anyagot. A szonáta- és rondóformát ötvöző finálé trombita-fanfárja is váratlanul visszatér a tétel későbbi pontján. A c-moll Adagio tétel vonóskari indítása bensőségesebb érzésvilágból fakad.  Dvořák ilyen irányú érzelmessége már távolodik a német romantika mestereitől, és sokkal közvetlenebb szálakkal kötődik szláv kortárs szerzőkhöz, elsősorban Csajkovszkij világához. A scherzo táncos hangvétele szintén Csajkovszkijt, ezúttal varázslatos báljeleneteit idézheti fel a hallgatóban. A szalontáncot Dvořáknál azonban át- meg átjárják a népies tánc elemei. Nem egyértelműen cseh néptáncokról van itt szó, inkább egy-egy jellegzetes ritmusképletről, záróformuláról és csak elvétve bukkan fel egy eredeti népies dallam.