Veni, Veni Emmanuel

Az alábbi szerzői ismertetőt a versenymű CD-felvételének kísérőfüzetéből vettük át (Catalyst Records).

 

Ütősversenyemet, a Veni, Veni, Emmanuel-t 1992. augusztus 10-én mutatták be a londoni Royal Albert Hallban. Evelyn Glennie volt a szólista, a Skót Kamarazenekart Jukka-Pekka Saraste vezényelte. Az egytételes mű megrendelője a Christian Salvesen szállítmányozási vállalat volt; ajánlása szüleimnek szól. A darab a címben idézett adventi énekre épül: 1991 adventjének első vasárnapján kezdtem el írni, és 1992 húsvét vasárnapján fejeztem be a komponálást. E két liturgikus dátumnak nagy jelentősége van; erre később még visszatérek. Bizonyos értelemben a darab “abszolút zené”-nek tekinthető, hiszen anyaga teljes egészében a 15. századi francia adventi énekből bomlik ki. De ugyanakkor az adventi üzenet teológiáját is megpróbálja zenei eszközökkel megközelíteni.

 

Szólista és zenekar mint két egyenrangú fél folytat párbeszédet a darabban. Igen sokféle ütőhangszer jut szóhoz: hangolt, hangolatlan, membrános, fémből és fából készült hangszerek egyaránt szerepelnek. A zene nagyrészt igen gyors tempójú, és ötrészes hídformát követ (bár a szakaszok közötti átmenetek szinte észrevétlenek). A fanfárszerű, merészen előretörő bevezetésben a szólista bemutatja a darabban szereplő valamennyi ütőhangszertípust. Amikor a gongra és a hangolatlan fa- és fémhangszerekre kerül a sor, kezdetét veszi az első rész főszakasza: darabos, “összecsomózott” zene, melyet, mint valami állandóan változó sebességű szívverés, különböző gyorsaságú pulzusok sorozata éltet.

 

A dobok ritmusa, mely “metrikus moduláción”* megy keresztül, lendíti a zenét a második főszakasz irányába; itt a zenekar jobb és bal oldalán ülő zenészek “hoquetus”-szerűen adogatják egymásnak az akkordokat. A lassú centrális szakasz a marimba-kadencia expresszivitását a rendkívül halkan játszó zenekar nyugalmával szegezi szembe. A zenekar egyre azt a négy akkordot ismételgeti, amely az adventi ének refrénjében a “Gaude, gaude” szavakat kíséri. Az akkordok különböző hangszerkombinációkon és változó tempóban jelennek meg, mintha egy hatalmas, távoli gyülekezet sokféle hangon mormolná csöndes imáját.
A negyedik szakaszt hatalmas orgonapont-crescendo vezeti be az Esz hangon; itt a korábbi “hoquetus”-szakasz anyaga mint virtuóz vibrafonszóló tér vissza.

 

Fokozatosan mind nyilvánvalóbbá válik az adventi dallam jelenléte a felszín sokféle aktivitása mögött. A mű csúcspontján a dallam korál-formában jelenik meg, majd a bevezető fanfárjai vezetnek át a dobon játszott kadenciába. A mindenütt jelenlevő szívverések a kódában különös hangsúlyt kapnak a dobokon; így jutunk el a mű meglepő befejezéséhez.

 

Az egész művön végigvonuló szívverések Krisztus emberi valóját jelképezik. Az adventi szövegek a félelemtől, szorongástól és elnyomástól való megszabadulást hirdetik, és ezt próbáltam zenében kifejezni, Lukács 21. fejezete nyomán:

 

Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek annak szorongó várásában, ami az egész világra következik. A világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátják az emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesül, tekintsetek föl és emeljétek föl fejeteket! Elérkezett a megváltástok!

 

 A darab legvégén a zene adventről húsvétra vált a húsvéti virrasztás Gloria-dallamával: a megszabadulás kihirdetése a feltámadott Krisztusban ölt testet.

 

* A “metrikus moduláció” matematikai aránnyal kifejezhető tempóváltozás, amelyben pl. a régi tempó nyolcadhangja az új tempó nyolcadtriolája lesz, vagy megfordítva.  A fogalmat Elliott Carter vezette be.