Válogatás az Üzenetek, op. 34 és az Új üzenetek, op. 34/a című művekből

Helyzetkép – néhány szó Jeney Zoltánhoz (1993)
Árnyak (Elmar Weingartennek, 2000)
Merran's dream – Caliban detecting-rebuilding Mirranda's dream (vonószenekari változat, 1998)
…a solemn air… – Hommage ŕ Albert Simon 70 (1996)
Levél Eötvös Péternek (1994)


A Sztélé-vel megtört a jég, ami Kurtág és a nagyzenekar kapcsolatát illeti. Az Abbadónak írt darabbal körülbelül egy időben és azt követően a zeneszerző a szimfonikus zenekarra is kezdett, a rá olyannyira jellemző módon, miniatűröket komponálni. Ezeket a darabokat, mint sok elődjüket, ismét Kurtág emberi kapcsolatai ihlették, de ezúttal nem in memoriam-darabokról van szó, hanem élő barátokhoz, kollégákhoz intézett zenei “levelekről” – bár az öttételes Üzenetekbe (op. 34) Kurtág zárótételként felvette a kórusra és zenekarra írott “Inscription on a Grave in Cornwall”-t is, amely eredetileg tizenhárom zeneszerző közös művének, a Helmuth Rilling által rendelt Kibékülés requiemjének része volt. Az op. 34 ezzel a darabbal, valamint az Eötvös Péternek, Alfred Schlee-nek, Simon Albertnek és Jeney Zoltánnak címzett tételekkel teljes; az 1998-ban elkezdett Új üzenetek sorozat (op. 34a) azonban mindmáig lezáratlan. Négyet közülük Peskó Zoltán mutatott be a Berlini Filharmonikusokkal 2000-ben.

 

E rövid művek minden egyes hangja fontos “üzenet”-eket tartalmaz: nemcsak a hangmagasság és -hosszúság, hanem a hangszín, a megszólaltatás módja is döntő. Minden egyes hang ezenfelül szinte végtelen asszociációs láncok kiindulópontjává válhat, és önmagán túlmutatva, valamennyiünk számára tapasztalható érzéseket, emlékeket idéz fel – bár nem feltétlenül olyanokat, amelyeket szavakba lehet foglalni. Az “árnyak” és “álmok” nehezen körvonalazható területére lépünk hát; úgy tűnik, ezekről “beszél” Kurtág a most felhangzó darabokban magyar zenésztársaival, Jeneyvel, Simonnal, Eötvössel (fájdalom, a solemn air-t most már in memoriam-ként kell hallgatnunk), vagy a külföldön szerzett barátokkal, Elmar Weingartennel, a Berlini Filharmonikusok akkori intendánsával és az ausztrál születésű Merran Joy Poplarral, aki évekig tanított Alexander-technikát zenészeknek Hollandiában. (Neki ajánlott tétellel zárul Kurtág op. 36-os Beckett-ciklusa, a …pas ŕ pas – nulle part… is.) A Merran nevet Kurtág Shakespeare Vihar-jának Mirandájával azonosította, mely utóbbit, a párhuzamot aláhúzandó, játékosan két “r”-rel írt, és azt képzelte el, hogyan “fejti meg” és “alkotja újjá” a fiatal lány álmát a “vadember”.