Saint-Saëns(1835–1921) nevéről bizonyára Az állatok farsangja, vagy esetleg a szerző legismertebb operája, a Sámson és Delila jut eszünkbe először. Pedig a francia mester szinte minden műfajban komponált: sok egyházi művet, kórusokat, dalokat, zongora- és orgonaműveket, szimfóniákat és versenyműveket – köztük öt zongoraversenyt is írt. Pályáját csodagyermekként kezdte; három évesen már zongorázni tanult, tíz éves korában Mozart- és Beethoven-zongoraversenyt adott előnyilvánosan. Kiváló billentyűs játékos volt; a Conservatoire elvégzése után orgonista-állást vállalt Párizsban, s a templom abbéját elkísérhette itáliai útjára. Ez az élmény egy életen át az utazás szerelmesévé tette: részben koncertkörútjai révén, virtuóz zongoristaként, részben kedvtelésből bejárta nem csak Európát, de eljutott Afrikába, Dél-Amerikába és Kelet-Ázsiába is. Különösen kedvelte Afrika északi részét: gyakran töltött hosszabb-rövidebb időt Egyiptomban és Algériában (az Algíri városi színház például 1910-11-ben öt operáját mutatta be sorozatban, s a komponista ebben a városban halt meg 86 éves korában). Kortársai elismeréssel adóztak Saint-Saëns sokoldalú muzsikus-egyéniségének: Liszt Ferenc egyenesen a világ legnagyobb orgonistájának tartotta, Gounod, zongoraművészi lépességeit méltatva „a francia Beethoven”-nek nevezte, briliáns zeneszezés-tudását pedig Rossini és Berlioz is nagyra értékelte. Saint-Saëns szívesen pártfogolta és népszerűsítette más szerzőkműveit: az elsők között volt, akik felismerték Wagner zsenialitását, és Franciaországban elsőként dirigálta Liszt szimfonikus költeményeit. De élénken érdeklődött a 18. század zenéjeiránt is: jelentősen hozzájárult Bach újrafelfedezéséhez, 1894-ben őt bízták meg az első Rameau-összkiadás közreadásával, s a barokk korszakkal való intenzív foglalkozás természetesen a saját művein is nyomot hagyott.

Saint-Saëns 5. zongoraversenyét az „Egyiptomi” melléknévvel szokták emlegetni, részben azért, mert a mű 1896-ban Egyiptomban keletkezett, részben pedig középső, Andante tételének keleties hangzású dallamai miatt. (A d-mollban megkomponált, „egzotikus” tétel egyik témája,a szerző visszaemlékezése szerint egy nílusi hajóút során hallott núbiai szerelmes dalt idéz.) A mű világosan tagolt, szonátaformájú nyitótételén Beethoven, illetve a korai romantikus mesterek (Mendelssohn, Schumann) hatása érződik, sajátosan francia színekkel-ízekkel fűszerezve. A szólista technikai felkészültségét igencsak próbára tevő, parádés finale már-már a szórakoztató műfajok felé kacsintgat: könnyed, táncos zene, amely – egy kortárs jellemzése szerint – mintha az egyiptomi utazás végén „a párizsi bulvárokra való boldog visszatérést” jelenítené meg. Saint-Saëns sokféle hatást mutató, sokféle elemből ötvöződő stílusát maga a szerző jellemezte a legtalálóbban: „Eklektikus lélek vagyok. Ez lehet, hogy nagy hiba, de nem tudok változtatni rajta: az ember nem tudja megváltoztatni a saját személyiségét.”