V. szimfónia e-moll, op. 64

I. Andante – Allegro con anima

II. Andante cantabile, con alcuna licenza

III. Valse. Allegro moderato

IV. Finale. Andante maestoso – Allegro vivace

 

Az 1888-ban komponált V. szimfónia a zeneszerző utolsó alkotóperiódusában keletkezett. Csajkovszkij (1840–1893) esetében ez az alkotóperiódus az összegzés, az összefoglalás gondolatával és igényével kapcsolódik össze.

A mű „sors szimfónia”, nyitótémájának kopogása – Csajkovszkij szavaival élve – „teljes meghajlás a sors, illetve a végzet kifürkészhetetlen parancsa előtt.” Ez a téma (első ízben a klarinét szólaltatja meg) mottószerűen minden tételben visszatér. Minden tétel önálló, saját zenei gondolatból építkezik, a „sors-téma” idézetszerű használata inkább a kompozíció epikus jellegének megerősítését szolgálja.

A szonátaformájú első tétel mozgalmassága, tematikus sokfélesége, karaktergazdagsága nem kizárólag a sors előtti „teljes meghajlás” narratíváját hordozza. A lassú tétel gyönyörű témáját a kürt csendíti meg. A tétel drámai csúcspontján, melyet tempóváltás és háromszoros forte dinamika jelez, üstdobpergés közepette a fúvóskaron jelentkezik a „sors-téma”.

A finálé előkészítéseként hat, ahogy a harmadik tétel elegáns keringője szinte észrevétlenül csúszik át a derűs hangulatból valami bizonytalan, megfoghatatlan balsejtelembe: a „sors-téma” augmentált (hosszabb ritmusértékekben mozgó) alakban sötét árnyként jelenik meg a tétel végén. A finalé andante bevezetése egyértelmű visszautalás a nyitótétel kezdetére (ott mollban, itt dúrban indul), az Allegro vivace feliratú főrész a szimfónia alaphangját diadalmasra hangolja át. A népies orosz tánc-epizód a IV. szimfónia hasonló dramaturgiai pillanatának rokona: életigenlést, a közösség erejét fejezi ki. Csajkovszkij szavaival, „Örülj mások örömének – tovább élhetsz!”