Ünnepi nyitány

Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház félszázados jubileumára keletkezett. Szonátaformájú tétel romantikus szerkezeti szabadsággal, például a témák részbeni sorrendcseréjével a reprízben. A lassú bevezetés (Andante maestoso) élén ünnepélyes, magyar fanfártéma hangzik föl a kürtökön, amely kontrasztáló hangszercsoportokon fejlődik tovább. Már ekkor ráismerhetünk a Szózat és a Himnusz egyes dallamfordulataira, amit többszöri fölidézésük követ a későbbiekben. A gyors (Allegro con fuoco) tételrész kezdetének hatalmas fokozása után „berobbanó”, energikus főtéma (42. ütem) szakaszát érzékeny, ellágyuló melléktéma váltja föl (előkészítését követően a 106. ütemtől). Anyaga szintén idézet: játékos-epikus folytatásával együtt (Vivo, 122. ü.) a szerző Sarolta c. vígoperájából származik. Az expozíció zárótémájaként a Szózat hangjai csendülnek föl.

Polifon megoldások gazdag tárháza a középső tételszakasz (Tranquillo, 186. ü.), kifejezetten beethovenes, „egmontos” pillanatokat is magában rejtve (hiszen ifjúkora óta ő volt Erkel talán legfontosabb zeneszerzői ideálja). Általuk már-már komorrá válik a zenei folyamat – ámde hirtelen hangulati váltással visszatér a játékos jókedv (a „Vivo” téma révén, 258. ü.). E középszakasz nagyobbik része olykor kimarad az előadásokból a partitúrában szereplő húzási javaslat alapján. A 280. ütemtől kezdődő repríz érzelmi dimenziói egyre tágulnak, roppant erejű, többlépéses fokozással érkezve el – korálszerű Himnusz-idézetet is követően – a magasztos végkifejlethez, midőn Szózat-apoteózis koronázza meg a művet.

E-dúr hangnemválasztásával Erkel eleve szakrális ethoszt jelzett (minthogy e tonalitáshoz hol vallásos tartalom, hol pedig panteisztikus természetpoézis társult a kor zenéjében): a XIX. századi színház oly sokszor töltötte be a szakrális tér szerepét is a mindennapokban! A melódiaszövet így jórészt kantábilis és beszédszerűen hajlékony, az alaptónus emelkedett, s a végső Szózat-apoteózis immár nemzetet szólít meg. Nosztalgikus fény és felhőtlen játék együttese jellemzi továbbá a kompozíciót: játék a hangulatokkal és színekkel; játék a dallamokkal, különösen azok rokon fordulataival. Példaként: a kürt által intonált kvartképlet a mű kezdetén a Szózat melódiájának sajátja is egyben – a nemzeti ének későbbi, már konkrét fölidézéseit így rögvest a nyitó pillanatok előkészítik ‒, majd ugyanaz a kvart (he hangokkal) a Szózatra még inkább emlékeztető hangismétléssel fordul visszájára a főtéma élén. A Sarolta dallamidézetei közül a lírai melléktéma lépésszerű dallamvonala pedig jellegében a Himnusz melódiaíveivel harmonizál.

A kompozíció egésze: zeneszerzői bravúr.