Villa-Lobos 1917-ben komponált balett címszereplője egy kicsi madár, melynek portugál nyelven uirapurú (cyphorhynusarada, dalos ökörszem) a neve. Ez a madárka Brazília őserdeiben él, s arról nevezetes, hogy zenei hangközökből álló, egész kis „dallamot” képes énekelni. E különleges tulajdonsága miatt az indián bennszülöttek „elvarázsolt madár”-ként, a szerelem királyaként tisztelik. Ezt a mítikus madarat, s a köréje szőtt legendát idézi meg Villa-Lobos balettje. Egy éjszaka fiatal indiánok csoportja indul az Amazonas menti őserdőbe, a titokzatos madár keresésére. Útközben egy csúnya, vén indiánnal találkoznak, aki az orrfuvoláján játszik. Betolakodónak tekintik, könyörtelenül megverik, s kikergetik az erdőből. A dzsungel éjszakai állatai (szentjánosbogarak, tücskök, baglyok, varangyok, denevérek és csúszómászók) figyelik a csoport útját. Egy szép indián lány jelenik meg, akit szintén elbűvöl az uirapurú éneke. Nyilát a madár szívébe lövi, s az nyomban csinos ifjúvá változik. A lány rögtön beleszeret az ifjúba, s az álmélkodó bennszülöttek kíséretével boldogan kifelé indul az erdőből, amikor kellemetlen, átható fuvolahang állítja meg őket. Félnek, hogy a vén indián elégtételt akar venni a kegyetlen verésért, s ezért elrejtőznek. A gyanútlan ifjú azonban bátran szembenéz az öreggel, aki egy jól irányzott nyílvesszővel leteríti. Miközben holttestét az indián lányok egy közeli forráshoz viszik, gyönyörű madárrá változik, s elrepül; édes dala egyre halkul, míg végül egészen elenyészik az őserdőben.
Az Uirapurú erőteljes, vonzóan sokszínű zenéjében a világosan tagolt cselekmény karakterisztikus képei első hallásra, a színpadi látvány nélkül is felismerhetők: az éjszakai dzsungel titokzatos, baljós atmoszférája (rézfúvók); az uirapurú motívumát előlegező, sóvárgó hegedűdallam; madárdalt utánzó fuvolaszó (fuvola, majd szopránszaxofon); a bennszülött ifjak erőszakos, csupa ritmus zenéje, amely másodjára a brutális verésbe torkollik; az uirapurú sokszor ismételgetett, 5-7 hangos dallamfrázisa (fuvola) az őserdő éjszakai neszeitől kísérve; visszaút az erdőből (a zene táncos hármas ütemre vált); az öreg indián fenyegető megjelenése (a fuvoladallam violinophone-on, egy különleges, fémtölcsérrel fölerősített hangú hegedűn szólal meg); az ifjú halála, átváltozása uirapurúvá (a violinophone hosszan kitartott hangja fölött „verdeső” fuvolák, az uirapurú dallama a violinophone-on, nagyon magas fekvésben). A mű zenekarában a vonós- és a fúvóskar mellett két hárfa, cseleszta és zongora, valamint sok ütőhangszer (köztük néhány brazil népi hangszer) is szerepel.