Trombitaverseny

A Szlovén Filharmonikusok művészeti vezetői tisztét hosszú időn át betöltő Ivo Petric a Ljubljanai Zeneművészeti Akadémia zeneszerző és karmester szakán diplomázott L. M. Skerjanc, illetve D. Svara tanítványaként. A komponálás mellett a zeneművek előadásában is tevékeny szerepet vállalt: évekig állt az egykori Jugoszlávia egyik, ha nem a legfontosabb újzenei kamaraegyütteseként számon tartott Slavko Osterc Ensemble élén. Petric eközben harminc évig szerkesztette a Szlovén Zeneszerzők Szövetségének kiadványát, s ezzel hatalmas érdemeket szerzett a szlovén zeneszerzők műveinek hazai és külföldi bemutatásában. 1980-ig a Szövetség titkári feladatát is ellátta. Saját szavaival úgy fogalmazta meg hitvallását, hogy a zeneszerzés aktusának csak akkor van jelentősége, ha a műre az asztalfiókban való porosodás helyett jobb sors vár, hiszen nem az utókornak, hanem a mának készül. Petric zenéje olyan hangművészet, amelyet a hallgatónak kizárólag a fülére hagyatkozva kell figyelemmel kísérnie. Ha mintaképeinek felkutatására vállalkoznánk, Hindemith, Bartók és Sosztakovics neve jöhetne szóba, míg honfitársai közül kétségkívül Slavko Osterc gyakorolt rá bizonyos hatást.

 

Trombitaversenyét a következőképpen jellemezte: “Kiváló trombitásunk, Stanko Arnold számára komponáltam ezt a versenyművet. A különböző szólóhangszerekre, így zongorára, hegedűre, brácsára, hegedűre és gordonkára, furulyára, oboára, klarinétra és trombitára írt concertók után – az utóbbi alkalmi jelleggel, Burleszk az elmúlt időkért címmel született – úgy döntöttem, hogy írok egy trombitaversenyt is, amely egyszerre versenymű és virtuóz jellegű. A mű 1985 telén, 1986 tavaszán készült. Formailag egyetlen tételből áll, ugyanakkor három ellentétes tematikus gondolatból építkezik, amelyek néhány bevezető taktust követően egymás után, előjátékszerűen bontakoznak ki. Az ezután következő három, egymástól független tétel egyre teljesebben fejti ki az egyes zenei gondolatokat. A bevezetésben felhangzik egy rövid, a Szlovén Filharmonikusok egy bérleti koncertjét indító fanfármotívum is, amely később visszatér a kódában, hogy a többi témába beleolvadva lezárja a kompozíciót.”