Till Eulenspiegel vidám csínyjei – op. 28.

“Régi csibésztörténet – rondóformában”: ez az alcíme Richard Strauss (1864-1949) szimfonikus költeményének. Strausst joggal irritálták a programzenét és az ún. zenén kívüli gondolatoktól mentes, “abszolút” zenét mereven szembeállító korabeli viták. Bizonyosan provokatív szándékkal utalhatott az alcímben egyszerre az irodalmi narratívára és a tradicionális zenei formára. (Később hasonló alcímet – Fantasztikus változatok egy lovagi témára – kapott a Don Quixote.) A Tillhez egyébként Strauss eredetileg nem adott részletes programot. Az 1895-ben lezajlott kölni bemutató karmesteréhez, Franz Wüllnerhez intézett levelében így fogalmazott: “Lehetetlen, hogy az Eulenspiegelhez programot adjak; amire az egyes részeknél gondoltam, szavakba öltöztetve gyakran elég furcsán hatna, sőt talán megütközést keltene… A megértés megkönnyítéseképpen meg kellene elégedni azzal, hogy a két Eulenspiegel-témát közöljük…, melyek a különböző átöltözéseken, hangulatokon és szituációkon keresztül az egészet végigszövik, a katasztrófáig, amikor Tillt felakasztják… Egyébként hagyjuk csak, hogy a vidám kölniek maguk találják ki, milyen borsot tört az orruk alá zenei tréfa formájában egy gaz kópé…” A pikareszkregényt felépítő, egymással össze nem függő kalandokat tehát a rondóforma epizódjai, a főhős személyiségének kontinuitását pedig az epizódok között mindig visszatérő téma (a “refrén”) modellálja a zenében. Strauss leveléből azt is gyaníthatjuk, hogy a darabbal ismerkedve tulajdonképpen két kópéval kell szembesülnünk: azzal, akinek históriájára a zene hivatkozik, és azzal, aki a régi történet zenei megidézésével újból borsot tör a tisztes polgárok orra alá.

Till Eulenspiegel irodalmi alakja feltételezhetően egy valós személy életéből kiindulva konstruálódott. Mölln bei Lübeckben található az “igazi”, 1350-ben elhalálozott Till sírköve. Polgárpukkasztó csínytevéseinek különböző irodalmias feldolgozásai 1500. körültől jelennek meg Európa-szerte különböző kiadványokban. Strauss feltehetően egy 1515-ös “népkönyv” 1880-as évekbeli újrakiadásából ismerkedett meg a történettel, amelynek talán legismertebb feldolgozása a flamandok számára nemzeti szimbólummá vált Charles de Coster-regény (Thyl Ulenspiegel, 1867.).

A zeneszerző utóbb mégis részletezte programját. A vonósok bevezetője kezdi a történetet (Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csínytevő) – ezután hetyke kürttémát hallunk, ez Till névjegye. A következő groteszk fafúvós fordulat ehhez még hozzáteszi: szörnyű fickó volt. Ezután kezdődik a kalandok (a rondó-epizódok) sorozata. Till a kofák sátrai közé ugrat és szétszórja áruikat; lelkipásztornak öltözve gúnyolja a papok kenetteljességét; udvarol egy leánynak, ám sikertelenül; tekintélyes filisztereket tesz nevetségessé. Végül azonban a kedves-borzalmas csibészt bíróság elé állítják és halálra ítélik. A vérpadon hangját elnyomják a dobok – kivégzését, a halál pillanatát, teste utolsó rándulásait a zene részletezőn követi. Ám ezután visszatér a művet bevezető vonós elbeszélő-hang, hogy végül a szimfonikus költemény Till motívumának vidám és diadalmas felidézésével érjen véget.