Tavaszi áldozat

A Le Sacre du Printemps (Tavaszi áldozat vagy Tavaszszentelő) a 20. századi zenetörténet egyik legnagyobb hatású, emblematikus darabja. A Tűzmadár és a Petruska után ez volt a harmadik balettzene, amelyet Stravinsky a Szergej Gyagilev vezetésével Párizsban működő, híres Orosz Balett számára komponált. A mű alapötlete a zeneszerzőtől származik. 1910 tavaszán épp a Tűzmadár befejezésén dolgozott, amikor váratlanul látomása támadt: „Képzeletemben ünnepélyes pogány szertartás jelent meg: bölcs öregek, körben ülve, egy magát halálba táncoló leányt figyelve. Feláldozták, hogy kiengeszteljék a tavasz istenét.” Stravinsky a Petruska munkálatai miatt csak 1911 nyarán tudott hozzáfogni az új darab (alcíme szerint „Jelenetek a pogány Oroszországból”) komponálásához, s a partitúrát 1913 márciusában fejezte be. A két részes mű jelenetei: I. Előjáték – A tavasz hírnökei (Fiatal lányok tánca) – Az elrablás játéka – Tavaszi körtánc – A vetélkedő törzsek játéka – Az Agg bölcs bevonulása – A föld imádása (az Agg bölcs) – A föld tánca; II. Előjáték – Fiatal lányok misztikus körei – A Kiválasztott dicsőítése – Az ősök megidézése – Az ősök szertartása – Áldozati tánc (a Kiválasztott).
A Sacre 1913. május 29-én, Pierre Monteux vezényletével tartott bemutatóját kísérő hatalmas botrányról sokat írtak már. A kedvezőtlen fogadtatás legalább fele részben az Orosz Balett zseniális táncosa, Vaslav Nijinsky koreográfiájának szólt (a zene nagy részét a közönség zajongása miatt nem is lehetett hallani). A nézők klasszikus baletthez szokott, konzervatív része értetlenül figyelhette a táncosok befelé forduló lábfejeit, hajlott testtartását és szögletes, inkább szimbolikus, mint valós érzelmeket kifejező mozdulatait. De már a zenekari bevezető alatt is nevetni és nyugtalankodni kezdett a közönség, s bizonyára még sok további, színpadi vagy koncerttermi előadás hallgatóit sokkírozta a zene hallatlan modernsége, átütő ereje, a benne megvalósított, minden elemében újszerű gondolkodásmód egésze.
A Sacre Stravinsky „orosz” korszakának darabja; zenei anyaga mélyen népzenei ihletésű – annak ellenére, hogy a komponista úgy emlékezett, csak egyetlen eredeti, litván népdalt idézett az I. részt indító fagottszólóban, s hogy a mű többi részében „valami öntudatlan ’népi’ emlékezetből” merített. (Azóta a kutatók még más idézeteket is felfedeztek ugyanabból a litván népdalgyűjteményből, sőt, egy Rimszkij-Korszakov kötetéből való orosz dallamot is sikerült azonosítaniuk.) Ez a népzenében gyökerező zenei alapanyag roppant egyszerű, sokszor csak pár hangból álló motívumok alkotják. A dallami elem szándékoltan primitív egyszerűségét a zenei építkezés izgalmas újszerűsége: a motívumok ostinato-szerű ismételgetése, variálása, kétféle motivikus anyag pillanatonkénti váltogatása, vagy éppen egyidejű, egymásra rétegzett megszólaltatása, a disszonáns harmóniák, illetve a ritmus és a metrum bonyolultsága ellensúlyozza. Az ütemek természetes súlyviszonyait felborító hangsúlyok, illetve a kettes és hármas ritmus-egységek szabálytalan váltakozása teszi például az áldozati táncot olyan elementáris hatásúvá. A mű egyik elemzőjének igen találó hasonlata szerint „a Sacre bombaként robbant, s a robbanás a zenei nyelv alkotóelemeit úgy szétszórta, hogy soha többé nem lehetett őket úgy összeilleszteni, mint azelőtt.”