Tavasz

I. Tres modéré; II. Modéré
A francia forradalom hatására az európai zeneélet átalakulásának egyik fő letéteményesévé az 1795-ben alapított párizsi Conservatoire vált, amelyben megtestesült a személyes mester-tanítvány viszony helyébe lépő intézményesült művészképzés, mindinkább uniformizálódó elvárásokkal és tananyaggal. Ugyancsak a XVIII-XIX. század fordulóján jelennek meg az első zenei díjak (előzményei a mai zenei életben döntő szerepet játszó, a művészi tevékenységre gyakorolt hatásukat tekintve erősen vitatott versenyeknek). Az egyik legkorábbi és legjelentősebb ezek közül a Grand Prix de Rome, azaz a római nagydíj, melyet a párizsi Académie des Beaux-Arts (Szépművészeti Akadémia) 1803-tól minden évben kiírt a párizsi Conservatoire zeneszerzés szakos hallgatói (valamint ifjú építészek, szobrászok, festők és költők) számára. Az I. díj, mellyel egy kantáta komponálását jutalmazták: négyéves tanulmányi ösztöndíj a római Villa Mediciben. Debussy (1862-1918.) a Conservatoire hallgatójaként nem mulasztott el malíciózus megjegyzéseket tenni iskolája, illetve a római nagydíj odaítélői – nomen est omen – akadémizmusára. A nagydíjra mindazonáltal nem késlekedett háromszor is pályázni, míg végül 1884-ben elnyerte azt. 1885-ben kezdte meg római tartózkodását. Attitűdjére jellemző, hogy a Villa Medicit spleen-gyárként emlegeti, és onnan jóval tanulmányi ideje lejárta előtt hirtelen visszatért Párizsba. Az ösztöndíjasok mindenesetre kötelesek voltak évente egy művet elküldeni a Szépművészeti Akadémiának. Debussy második ilyen munkája volt az 1887-ben született Printemps. Az Akadémia bírálatában többek között ez állt: “Bizonyos, hogy Debussy úr nem téved monotóniába és banalitásba. Ellenkezőleg, nagyon is feltűnő vonzalmat mutat a szokatlan iránt. Hajlama a zene színességére oly erős, hogy elfeledteti vele a világos vonalvezetés és formálás fontosságát. Ügyelnie kell erre a téveteg impresszionizmusra, a művészi igazság legveszedelmesebb ellenségére.” A szimfonikus költemény két tétele mögött számos korabeli tavasz-zene (gondoljunk csak például Mahler I. szimfóniájának nyitótételére) közös narratívja áll. Debussy – nyilatkozata szerint – arra törekedett, hogy kifejezze a természet lassú és gyötrelmes ébredését, majd fokozatos kivirulását, végül az újjászületés feltörő örömét. Zenéjében Wagner- és Liszt-hatásokra éppúgy felfigyelhetünk, mint a kezdő ütemek kíséret nélküli pentatón melódiájának eredetiségére. Az első tétel alaphangneme Fisz-dúr. Ezt itt csak azért említjük meg, mert ebben valószínűleg Debussy iskolaellenes fricskáját kell gyanítanunk. Az egy évvel korábbi ösztöndíjas dolgozat, a Zuléima bírálatában ugyanis Saint-Saëns hangot adott ama véleményének, hogy ez a hangnem zenekari kompozíciókban kerülendő. A darab eredeti hangszerelése elveszett, Büsser 1912-ben a particella alapján készített újat.