Szimfonikus változatok

Koessler János (1853–1926) neve a hazai zenekedvelők számára elsősorban Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán és más híres magyar zeneszerzők tanáraként lehet ismerős. Zeneszerzői munkássága jóval kevésbé ismert, pedig Szimfonikus változatok című művét a komponista életében Európa legjelentősebb zenei központjai mellett még Amerikában is játszották. Zeneszerzői stílusát klasszikus formavilág határozta meg, eszközeit tekintve pedig megmaradt Johannes Brahms követőjeként.


Koessler 1879 decemberében, Magyarországon találkozott először Brahms-szal. Az ifjú német zeneszerzőt tanára, Franz Wüllner vitte magával Budapestre, ahol Brahms c-moll zongoranégyesének és 2. szimfóniájának előadását hallgatták meg; a szimfónia elhangzása után Volkmann Róbert estélyén ismerkedett meg az ifjú Koessler a német mesterrel. 12 évvel később Brahms már érett zeneszerzőként ismerte el a nála 20 évvel fiatalabb Koesslert, amikor a Wiener Tonkünstlerverein zsűritagjaként első díjra méltónak ítélte egy zsoltárfeldolgozását. Ettől kezdve Koessler Brahms baráti köréhez tartozott, sűrűn leveleztek és több ízben találkoztak, egy ilyen alkalommal mutatta meg a budapesti zeneszerzés-tanár 15 éves tanítványa, Dohnányi Ernő c-moll zongoraötösét a német mesternek.
A „Johannes Brahms szellemének” szentelt Szimfonikus változatok egy Koessler szemszögéből megrajzolt Brahms-portrénak is tekinthető. A témából és annak hét variációjából álló zenekari mű részleteihez eredetileg feliratokat szánt a zeneszerző, melyek végül elmaradtak a partitúrából (itt zárójelben közöljük őket), azonban a zene önmagában is segíthet felismerni a rejtett programot.
A hármas lüktetésű, nyugodt tempójú téma rövid bevezetés után hangzik fel, szimmetrikus szerkezetét eltolt ritmusok ellensúlyozzák. Az első variáció (Panasz az elhunyt felett) egy hatalmas dinamikai fokozás, szinte bevezető a második variáció tragikus gyászindulójához (A mester halála és temetése). A harmadik variáció Koessler és Brahms első találkozását eleveníti fel Brahms magyar táncaira emlékeztető zenei utalásokkal (Első találkozás Magyarországon).
A negyedik, ötödik és hatodik variációt Koessler Brahms jellemzésének szenteli. Először saját barátjaként mutatja be Brahms-ot (A jóbarát), majd pasztorális hangvételt üt meg (A gyermekek és a természet barátja), végül egy szeszélyes, meglepetésekkel teli tétellel illusztrálja Brahms sajátos humorát (A humorista). A finale már nemcsak Brahms portréját idézi meg, hanem tiszteletteljes főhajtással annak zeneszerzői világát is (Az utánzás egy példája), az elhunyt mester variációs technikáinak gazdag tárházát felvonultatva.